Tálné Molnár Erika (szerk.): Munkaviszony megszüntetése. Rendes és rendkívüli felmondás (Budapest, 2008)
Rendes felmondás 34 munkakörét érintő átszervezés nem indoka, hanem következménye volt a felmondásnak. Az igazgatói jelentésben nem a felperesek munkakörének megszüntetésére, hanem a munkaviszonyuk megszüntetésére történt javaslattétel. A jelentés szerint a munkáltató nem mérlegelte azt, hogy a területen kiket, milyen munkakörben, milyen mindennapi feladatokkal foglalkoztatnak, abban kifejezetten és kizárólag a felpereseket emeli ki, az előterjesztés a felperesek munkaviszonyának és nem munkakörének megszüntetésére vonatkozott. A felmondás indoka nem létszámcsökkentés, ezért a bíróság nem is vizsgálhatta azt, hogy a felmondásra, a létszámcsökkentésre vonatkozó munkáltatói elhatározás következtében került-e sor. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatta, és a kereseteket elutasította. A másodfokú bíróság a tényállás kiegészítését követően kifejtette, hogy a munkáltatói döntés a divízió munkaszervezetének megváltoztatására irányult. Annak következtében azonban, hogy a felperesek munkaköri feladatai szétosztásra kerültek, a divízióra háruló addigi feladatokat a továbbiakban kevesebb létszámmal látták el, mivel új munkavállaló nem került felvételre. A munkakör megszűnésének valóságát nem érinti az a körülmény, hogy a munkakörhöz tartozó feladatok fennmaradtak, hiszen azok más munkavállaló által betöltött munkakörhöz kerültek átosztásra. Az átszervezés fogalmán nem kizárólag a szervezeti felépítést érintő változtatást, hanem a korábbi munkaköri feladatelosztás változtatását is érteni kell (MJD 1/115.). Az átszervezés körébe tartozik a munkakör-megszűnést eredményező létszámcsökkentés, ami megvalósulhat munkaszervezési, illetve szervezeti változásokkal párhuzamosan és azoktól függetlenül is. Egymagában az a körülmény, hogy a HR igazgató létszámcsökkentésre tett javaslata a felpereseket személy szerint megjelölve a munkaviszonyuk megszüntetésére és a munkaköri feladataik szétosztásának mikéntjére is kitért, nem kérdőjelezi meg az átszervezésre vonatkozó munkáltatói döntés valóságát. A felperesek felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalára irányult. A felülvizsgálati érvelés szerint a másodfokú bíróságnak a tényállás kiegészítésére vonatkozó nyilatkozata súlyosan iratellenes és okszerűtlen. A másodfokú bíróság által megállapított tényállás nem vette figyelembe az átszervezésre alapított felmondás jogszerűsége szempontjából fontos tényeket, amelyeket az elsőfokú bíróság értékelt helyesen. Hivatkozásuk szerint a jogerős ítélet nem kiegészítette a tényállást, hanem egyes tények indokolás nélküli elhagyásával a Pp. 220. § (1) bekezdés d) pontjába, és 221. § (1) bekezdésébe ütköző módon a tényállás szűkítésével állapította meg a „kiegészített" tényállást. A másodfokú ítélet szerint a felmondás oka világosan kitűnt, annak ellenére, hogy a felmondás nem tartalmazta indokként a létszámcsökkentést, arra az alperes csak utólag a peres eljárásban hivatkozott, ami nem felel meg az okszerűség követelményének. A felülvizsgálati érvelés szerint azzal, hogy a másodfokú bíróság a munkakör megszűnésére alapított felmondás jogszerűségének vizsgálata során nem értékelte a munkakörök tartalmát, ugyancsak jogszabálysértő módon járt el. Az átszervezés jelen esetben nem a felmondás oka, hanem annak következménye volt. A másodfokú bíróság ezzel szemben mégsem indokolta, hogy miért nem értett egyet az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtettekkel.