Kemenes István (szerk.): Az építési vállalkozási szerződések (Budapest, 2008)
99 BDT2007. 1538. részéhez mint vállalkozói szolgáltatáshoz nem jut hozzá, a részbeni nemteljesítés miatt az elmaradt munkák ellenértékét, az ezekre eső vállalkozói díjat sem kell kiegyenlítenie és ezek az átalányárból levonandóak. A pótmunka fogalmát hatályos jogszabályi rendelkezések nem határozzák meg, azonban a kialakult bírói gyakorlat lényegét egységesen ragadja meg. A pótmunka a megrendelő által a szerződés megkötése után pótlólag elrendelt (megrendelt) munkákat, az újfajta megrendelői igényeketjelenti. A pótmunka elrendelése lényegében a szerződés módosításának felel meg, amely - adott esetben ráutaló magatartással - kiterjed a szerződéses vállalkozói díj módosítására is. A vállalkozói díj meghatározásának másik tipikus esete, amikor a felek a szerződésükben utólagos, tételes elszámolásban állapodnak meg. Ilyenkor a felek közös megegyezéssel a végleges számlázandó vállalkozói díj kiszámításának módját határozzák meg úgy, hogy a munka elvégzése után a vállalkozó a ténylegesen elvégzett, igazolt és indokolt valamennyi munkatételt felszámíthatja, a szerződésben rögzített vállalkozói díj pedig lényegében tájékoztató irányár szerepét tölti be. A teljesítést követően a vállalkozói díj számlázása a leigazolt, elfogadott felmérés tételei alapján, a műszakilag indokolt munkák szerint történik. A kétféle díjmeghatározás eltérő logikájú elszámolási módot indukál. A perbeli esetben a felek átalányárat kötöttek ki, emiatt a perben beszerzett és - az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja miatt - tételes felmérésen alapuló szakértői vélemény téves módszert alkalmazott. A helyes elszámolási mód az lett volna, hogy a felperes által vállalt és az engedélyes tervben megnyilvánuló össz műszaki tartalom és a ténylegesen elért készültség, megvalósított munkamennyiség egymáshoz való arányát határozza meg a szakértő és ezt vetíti a fix díjra, átalányárra. Emellett felméri a bizonyított, igazolt pótmunkákat, azok mennyiségét és meghatározza azok ellenértékét. A felek között létrejött szerződés alapján csak ezen elszámolási mód alkalmazásával állapítható meg a felperest megillető vállalkozói díj összege, amelyből levonásba kell helyezni az alperes által már teljesített díjakat, valamint a hibás teljesítés miatti kijavítási költségek összegét is, míg a felperes igényt tarthat az általa beszerzett és az alperes által elvitt anyagok ellenértékére. A jogi indokolásban a bíróságnak számot kell adni arról, hogy a történeti tényállást milyen bizonyítékok alapján állapította meg, és azt kellő, okszerű mérlegeléssel kell alátámasztani, számot kell adni a bizonyítékok értékeléséről. Az elsőfokú bíróság a 2001. június 28. napján a felperes által kiállított átvételi elismervény és számla mint bizonyítási eszköz bizonyítóerejének megítélésénél a számla esetében nem tett eleget az indokolási kötelezettségének, miután az okszerű mérlegelés kritériumát nyilvánvalóan nem elégíti ki, hogy az ugyanazon napon történő több bizonylat kiállítása életszerűtlen. A számla szigorú számadású számviteli bizonylat. Két fajtája ismert, az egyszerűsített vagy más néven készpénzfizetési számla és a számla. Az egyszerűsített számla kiállítására akkor kerülhet sor, ha azzal egyidejűleg a teljesítés megtörténik, azaz a számlában írt bármilyen jogcímen követelt összeget a vevő, megrendelő egyidejűleg megfizeti a számla kiállítójának. Amennyiben ilyen bizonylat kerül kiállításra, az önmagában igazolja az abban írt összeg kifizetésének, teljesítésének tényét. A becsatolt számlamásolat adattartalma a fénymásolat minősége
