Vida Mária (szerk.): Az építésügyi hatósági eljárások (Budapest, 2008)

Az építésügyi hatósági eljárások 150 folytatott eljárásban a használatbavételi engedély megadása előtt vizsgálnia kellett volna a hangszigetelés kérdését, és azt a tényt nem hagyhatta volna figyelmen kívül, hogy az alperesi beavatkozó az engedély megadása előtt az épületben a működését megkezdte, amelynek során kiderült, hogy a használat a külső környezetre súlyosan zajkárosító hatású. Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Indokolásában idézte az Étv. 44. § (l)-(2) és (3) bekezdéseit, az R. 30. §-át, és rögzítette, miszerint a hatóságnak azt kellett vizsgálnia, hogy az építtető az építést az építési engedélynek megfelelően végezte-e. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a becsatolt iratok szerint a hatóság megkereste a szakhatóságokat, a szakhatóságok hozzájárultak a használatbavételi engedély megadásához, helyszíni szemle során a kivitelezést ellenőrizték, és az építtetők nyilatkoztak a terv szerinti építkezésről. Mivel az épület az építési engedélynek megfelelően készült el, és rendeltetésszerű, biztonságos használatra alkalmas, így az Étv. 44. § (2) bekezdése értelmében meg kellett adni a használatbavételi engedélyt. Azt a felperesek sem állították, hogy az alperesi beavatkozó eltért volna az építési engedélytől. Az épület a felperesekre káros hatást nem jelent, a zaj és környezeti kedvezőtlen hatások az épületben folyó palackozó működésével függhetnek össze, amely nem az építésügyi engedélyezési eljárásra tartozó kérdés. Az épület rendeltetésszerű, biztonságos használata nem annak vizsgálatát jelenti, hogy az épületben folytatott tevékenység zavarja-e a szomszédokat. A felperesek felülvizsgálati kérelmükben az ítélet hatályon kívül helyezését és kereseti kérelmük teljesítését kérték. Álláspontjuk szerint az ítélet sérti a Pp. 164. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, 206. § (1) bekezdését, továbbá az Étv. 3. § (1) bekezdés b) pontját, 44. § (l)-(2) és (3) bekezdéseit, valamint az R. 29. § d) pontját, végül a zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet (a továbbiakban: Együttes r.) 14. § (4) bekezdését. Előadták, hogy amikor az építési engedélyt nem támadták meg, nem tudták, hogy az épületnek akár csak rendeltetésszerű használata is milyen zajjal fog járni. Kifejtették, hogy a perbeli tényállás rendhagyó, mivel a törvényi szabályozás abból indul ki, hogy a használatbavételi engedély megadása előtt nincsen használat, és ezért a környezetkárosítás mérése fel sem merül. Jelen esetben azonban a használatbavételi engedély megadása előtti használattal kiderült, hogy környezetkárosító a tevékenység, amely miatt a használatbavételi engedély kiadását meg kellett volna tagadni. A hatóságok és az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy az alperes az építmény biztonságos használhatóságát bizonyító szakvéleményt nem csatolt, hogy a működő palackozó zajszintje a megengedett mértéknél magasabb. Az elsőfokú bíróság a zajmérésre vonatkozó szakértői bizonyítási indítványukat jogsértő módon utasította el. Az alperes és az alperesi beavatkozó - felülvizsgálati ellenkérelmükben - az ítélet hatályában tartását kérték. A felülvizsgálati kérelem nem alapos.