Sándorfy Kamill (szerk.): A részvényjog bírói gyakorlata, 1940-1947. II. pótfüzet „A részvényjog bírói gyakorlata, 1876-1930.” című műhöz (Budapest, [1948])

25 Részvényes felperességi jogának bizonyítása. Tekintve azt, hogy a kereskedelmi törvény 172. $-a értelmében a bemutatóra szóló részvények átruházása azok átadása által történik, a részvénybirtokosi minőségüket bemutatóra szóló részvényüknek elnöki létébe helyezésével igazoló felpereseket rendszerint nem lehet kötelezni a részvénytulajdonosi minőségüknek az igazolására, vagyis annak kimutatására, hogy ők valóban tulajdonjog átszállására alkalmas módon szerezték részvényeiket és azoknak azóta is tulajdonosai. Viszont az alperesnek jogában áll az ellenkező bizonyítása. Ámde ebben a perben a felperes több mint tizenhárom évvel a közgyűlési határozat meghozatala után indította megtámadási keresetét, amiből nem nyilván okszerűtlen az a következtetés, hogy a részvényeknek a felperes nem volt állandó tulajdonosa. Ezzel a következtetéssel szemben a felperes vállalkozott ugyan eredetileg annak bizonyítására, hogy ő a kérdéses közgyűlési határozat hozatalának körülményeiről és arról, hogy a határozatot törvénybe és alapszabályokba ütköző módon hozták, csak röviddel a kereset beadása előtti időben értesült, az ennek bizonyítására felhívott L. Henrik tanú kihallgatásától azonban a felperes utóbb elállott. Hivatkozott ezenfelül a felperes B. Albert tanúra. Utóbbi tanúnak a vallomását a fellebbezési bíróság a Pp. 270. §-ának megfelelően mérlegelte és a felperes felülvizsgálati kérelmében idevonatkozóan a Pp. 534. §. 3. bekezdésében felsorolt támadási okokat fel sem hozott. így pedig helytálló a fellebbezési bíróságnak az a döntése, hogy ennek a tanúnak a vallomása, — mely egvébként sem tartalmazott határozott adatokat a részvényszerzés jogcíme tekintetében, de a tanú hivatalos értesülésének mibenlétéről sem —, felperes esetleges eskü alatti vallomásának valószínűsítésére nem alkalmas. Arról a döntő ténykörülményről, hogy a felperes az I. r. alperesi részvényeknek 1924. december 31ike óta mind a mai napig megszakítás nélkül tulajdonosa, kétségkívül csak a felperesnek lehet, de nem a IT. r. alperesnek közvetlen és biztos tudomása. Helyes tehát a fellebbezési bíróságnak a Pp. 371. §. 2. bekezdésére alapított az a döntése, hogy a felperest eskü alatt ki sem hallgatta. (Kúria P. IV. 3401/1939/281.) Igazgatósági tagok száma. A cégbiztos kifogásolta az alapszabályok 23. §-át, mert szerinte a K. T. 157. §-ának 10. pontja alkalmazásával állandóan követett bírói gyakorlat értelmében az alapszabályokban meg kell állapítani az igazgatósági tagok legkisebb és legnagyobb számát, már pedig a 23. §. úgy rendelkezik, hogy az igazgatóság 11 tagból áll. Bár helyeB a törvényszék hármastanácsának az a döntése, hogy az igazgatósági tagok legkisebb és legnagyobb számát akkor kell az alapszabályokban megállapítani, ha az igazgatósági tagok száma nem fix, hanem bizonyos határokon belül változó, az ítélőtábla a fel folyamodást mégis alaposnak találta, mert a 24. § úgy rendelkezik, hogy az igazgatósági üléseken hozott határozatok ér-