Sándorfy Kamill (szerk.): A részvényjog bírói gyakorlata, 1940-1947. II. pótfüzet „A részvényjog bírói gyakorlata, 1876-1930.” című műhöz (Budapest, [1948])

136 Igazgatósági hatáskör bitorlása. A felperes arra alapítja nyugdíjfizetésre irányuló keresetet, hogy az alperesnél fennállott szolgálati viszonyának 1938. évi december hó 31-én történt megszüntetésekor az alperes képviseletében P. E.-vel abban állapodott meg, hogy az alperes az F/3, jelű megállapodással 1942. december 31-ig kötelezett kegydíjat e határidőn túl élete fogvtáig is fizetni fogja s hogy neki erről P. E. az 174. jel alatt csatolt nyilatkozatot állította ki. A K. T. 182. és 186. §-ainak egybevetett rendelkezése értelmében a részvénytársaság ügyeinek intézése harmadik személyekkel szemben a társaság képviseletére hivaliott igazgatóságra tartozik. Ezt illeti tehát az a jog is, hogy a társaságot kötelezőleg olyan megállapodásokat kössön a társaság képviselőivel, amelyek a társaság anyagi megterhelését jelentik. A felperes által vitatott nyugdíjköteleziettség kétségtelenül az alperes r. t. anyagi terhelését jeleni, amelyet P. E. egyedül azon az alapon, hogy az alperesnek cégjegyzésre jogosult vezető tisztviselője volt, az alperesre kötelezőleg külön megbízás nélkül nem vállalhatott. Abból a tényből ugyanis, hogy az alperes részvénytársaság érvényes jegyzéséhez legalább két igazgatósági rag vagy egy igazgatósági tag és egy cégjegyzésre joosult tisztviselő együttes aláírása szükséges, nyilvánvaló, hogy az alperesre kötelező cselekvéshez ugyanannyi személy közreműködése kívántatott meg s hogy P. E. egymagában nem volt jogosult az alperes céget képviselni. Azt pedig, hogy a vitatott megállapodás és az F/4, jelű nyilatkozat az alperes igazgatóságának hataározata alapján jött létre, a felperes nem állítja s bizonyítani meg sem kísérelte. Arra sincs adat a perben, hogy a szóbanlevő megállapodásra P. E.-nek külön megbízása volt, vagy hogy azt a zalperes igazgatósága kifejezetten, vagy ráutaló magatartással utólag jóváhagyta. Nem lehet külön megbízásra, sem utólagos jóváhagyásra okszerű következtetést vonni abból a tényből, hogy az alperes jóváhagyta az F/4, alatival azonos keletű F/3, jelű nyilatkozatot, amelyet ugyancsak P. E látott el egyedül cégjegyzésével és amellyel az alperes négy éven át kegydíj fizetésre kötelezet magát. Ugyanis nem tekintve azt, hogy a két kötelezés mind jogi természeténél, mind pedig anyagi tartalmánál fogva különbözik egymástól s a vitatott nyugdí jkötelezés lényegében az F/3, alattiban f oglalt kegyed íjkötelezettség megszűntével venné kezdetét s a felperes, illetve felesége egész életére vonatkozik, olyan kiterjesztése ez az F/3, alattiban említett kötelezettségnek, amely az utóbbira adott megbízás keretét messze túlhaladó megterhelést jelent, azért azt az F/3, alatti megállapodás elfogadásával külön erre irányuló nyilatkozat vagy ráutaló tény nélkül jóváhagyottnak tekinteni nem leltet. Arra sem hivatkozhat a felperes sikerrel, hogy az alperes egyes alkalmazottait nyugdíjban részesíti, mert ebből általánosan bevezetett szokásra még nem lehet következtetni, az alperesnek egyes alkalmazóttjaiaval szemben tanúsított magatartásából pedig a felperes jogokat nem származtathat. A kifejtettek szerint