Sándorfy Kamill (szerk.): A részvényjog bírói gyakorlata, 1940-1947. II. pótfüzet „A részvényjog bírói gyakorlata, 1876-1930.” című műhöz (Budapest, [1948])

110 az igazgatóság a cégjegyzékből töröltesse. Az igazgatóság ezen ké­relemnek nem tett eleget, mire felfolyamodó ügyvéd által képvi­selten a bírósághoz fordult, hogy pénzbírság terhével köteleztes­ség az igazgatóság, hogy kérelmezze igazgatósági tagsági minősé­gének töröltetését. Az elsőbíróság pénzbírság terhével kötelezte az igazgatóságot ezen bejelentés megtételére s ennek következtében rendeltetett el az igazgatósági tag ebbeli minőségének, a cégjegy­zési jogosultságának a törlése. A 68.300/1914. I. M. számú rende­let 11. §-a folytán a kereskedelmi ügyekben a fél vagy személye­sen jár el, vagy magát meghatalmazottal képviselteti, meghatal­mazott azonban csak ügyvéd lehet. Ezen jogszabályokból nyilván­való, hogy a felfolyamodó bár jelen ügyben személyesen is eljár­hatott volna, azonban a törvényes rendelet folytán ügyvéd által is képviseltethette magát. Minthogy a megállapított tényállás sze­rint jelen eljárásra a panaszlott adott okot, mer panaszos kérel­mére nem intézkedett igazgatósági tagságának törlése tárgyában, így kénytelen volt a bírósághoz fordulni, ennélfogva az eljárás költségeit panaszlottnak kell viselnie a lentidézett rendelet 20. W alapján. (Budapesti ítélőtábla P. VI. 5309/1943/29.) Cégjegyzésből törlés után alaptöke befizettetése. Törlés után igazgatóság felelőssége. A r. t.-nak a cégjegyzékből való kitörlésével az alaptőke* 70 °/o-ának behívási kötelezettsége alól az igazgatóság tagjai nem men­tesültek. A cégjegyzékből való kitörlés a r. t.-nak addig vállalt kötelezettségeit és szerzett jogait nem szünteti meg. (Kúria P. IV. 4430/1939.) A K. T. 183. §-ához. Alapítók által kinevezett igazgatóság. A K. T. 183. §-a értelmében az első igazgatóságot az alapítók nevezhetik ki — legfeljebb három évre. Ha valamelyik igazgató­sági tag ebbeli minősége három éven belül megszűnik, annak he­lyébe új igazgatósági tagot az alapító nem nevezhet ki, mert ez a joga az első igazgatóság kinevezésére korlátozott. Olyan igazgató­sági tagsági helyre való kinevezés ugyanis, amelyre ezt a jogát egyszer már gyakorolta, ennek a jognak kiterjesztése lenne, már pedig azért, mert kivételes intézkedésekről van szó, a kiterjesztő magyarázat helyt nem foghat. (Kúria Pk. IV. 1111/1937/18.) Elmozdítása igazgatóságnak és felügyelőbizottságnak. A K. T. 183. §-a és 194. § -a csupán' úgy rendelkezik, hogy az igazgatóság és felügyelőbizottság tagjait a [közgyűlés bármikor elmozdíthatja. Az elmozdítás kérdésében való határozathozatal

Next

/
Oldalképek
Tartalom