Büntetőjogi határozatok tára. VIII. kötet (Budapest, 1928)

64 Anyagi jog. 2. pontja értelmében felmentette, mert úgy találta, hogy báró R. S. a felmerült adatokból méltán következtethetett arra, hogy a kérdéses ingó dolgok bírlatában levő és azok kiadását indokolatlanul megtagadó báró P. T.-val szemben emelt vádja a valóság tekintetében helytálló. Ezen ítélet ellen a pótmagánvádló fellebbezése folytán a b.—i kir. büntető törvényszék, mint fellebbviteli bíróság 1926. évi január hó 7. napján Bf. II. 8956/8-1925. sz. a. hozott ítéletével a járásbíróság ítéletét a Bp. 385. §. 1. a) pontjában meghatározott semmiségi okból megsemmisítette, és br. R. S. vádlottat bűnösnek mondta ki a Bv. 2. §-a alá eső s a 4. §. második bekezdése szerint minősülő egyrendbeli folytatólagosan elkövetett feltűnően durva becsületsértés vétségében, amelyet az által követett el, hogy a sértett ellen a bűnvádi feljelentés tételében, a megszüntető ügyészi határozat elleni folyamodás beadásában, majd pedig a pótmagánvádlóként fellépésben nyilvánuló magatartásával sértett bűnvádi üldözését szorgalmazta s így vele szemben feltűnően durva megszégyenítő cselekményt követett el. Ezért őt a Btk. 92. §-ának alkalmazásával 5 millió K fő- és 1 millió K mellékpénzbüntetésre ítélte el. A kir. törvényszék — ítéletének indokolása szerint — nem bocsátkozott annak vizsgálatába, hogy a vádlottnak állott-e kellő ténybeli alap rendelkezésére a feljelentés megtételénél, tehát nem is vizsgálta meg a járásbíróság vonatkozó jogi álláspontjának helyességét, még pedig azért nem, mert álláspontja szerint- az a cselekmény, amely miatt a vádlott sértett ellen feljelentést tett, t. i. mentéjének és kucsmájának visszatartása, nem büntethető, hanem csupán polgári per útra tartozó magánjogi igény érvényesítéséhez szolgálhat alapul; a kir. törvényszék tehát a Bv. 20. §-a alá eső vétséget ez okból nem látta fennforogni, ellenben a bűnvádi eljárásnak sértett elleni szorgalmazásában csupán becsületsértést látott megállapíthatónak. A vádlott és védője részéről bejelentett semmiségi panaszt a budapesti kir. ítélőtábla 1926. évi május hó 31. napján 20. B. 4401/1926. szám alatt hozott végzésével elutasította. A kir. ítélőtábla ugyan tévesnek taiálta a kir. törvényszéknek azt a jogi megállapítását, hogy a vádlott büntetendő cselekmény elkövetésével nem vádolta báró P. T. sértettet, mégsem tartotta szükségesnek a másodfokú bíróság által mellőzött ténykörülmények