Büntetőjogi határozatok tára. VIII. kötet (Budapest, 1928)

A (aki jog. 115 III. Ezek után tehát csak az lehet a vita tárgya: hogy a Bv. 18. §-ának téves alkalmazása, mint anyagi semmiségi ok, a Bp. 385. §-ában meghatározott semmiségi okok melyikét valósítja meg? A m. kir. Kúria jogegységi tanácsa e tekintetben nem osztozik a koronaügyésznek abban a nézetében, hogy ebben a kérdésben a semmiségi panaszt a Bp. 385. §-ának 1. c) pontjára kell alapítani. Ez a törvényhely ugyanis olyan büntethetőséget kizáró okok téves megállapítását nyilvánítja semmiségi oknak, melynek a Bp. 326. §-ának 3. pontja szerint a vádlott teljes felmentése a folyománya; következéskép ez a törvényhely végeredményben a bűnösség téves megállapítását jelöli meg semmiségi ok gyanánt. Már pedig a Bv. 18. §-ának alkalmazása a bűnösség megállapításának kérdését nem érintheti, mert csak a büntetés alóli felmentést engedi meg. A Bv. 18. §-ának téves alkalmazása tehát nem csak hogy nem meríti ki a Bp. 385. §-ának 1. c) pontjában meghatározott anyagi semmiségi okot, de egészen más jogalapra is helyezkedik, amennyiben nem is a bűnösség, hanem kizárólag a büntetés kérdésére nézve rendelkezik. A Bv. 18. §-ának téves alkalmazása tehát csakis a büntetés kiszabásával kapcsolatos semmiségi okok keretébe sorolható és pedig a Bp. 385. §-ának 2. pontja alá, mert az ugyanazon §. 3. pontja kifejezetten a Btk. 92. §-ának és Kbtk. 21. §-ának alkalmazásával kapcsolatos törvénysértést nyilvánítja semmiségi oknak, amiről a Bv. 18. §-ának alkalmazásánál egyáltalán nem lehet szó, míg a Bp. 385. §-ának 2. pontja többek között a törvénynek a büntetés enyhítésére vonatkozó téves alkalmazását jelöli meg semmiségi ok gyanánt, mellyel a bűnösség megállapítása esetében a büntetés alól való téves felmentés hasonló természetű, amennyiben ez az intézkedés szintén a büntetés kérdését érinti s lényegileg az elítélt helyzetének azzal kapcsolatos enyhítését foglalja magában. Mindezek alapján a felvetett vitás elvi kérdést a bevezető határozat értelmében kellett eldönteni.