Büntetőjogi határozatok tára. VIII. kötet (Budapest, 1928)

98 Anyagi jog. Az 1921: III. t.-c. 12. §-ának második bekezdésében körülírt eljárást ugyanis lehet bizonyos csonka köztörvényi felelősségre vonásnak minősíteni, de az semmiképen sem tekinthető sajtójogi felelősségre vonásnak, amelynek úgy alaki módja, mint anyagi tar­talma (1. St. 40. §.) amazétól lényegesen eltér. Ameddig tehát a sajtójogi felelősséget az anyagi és alaki sajtójog szabályai szerint a sajtójogilag felelős személyek vala­melyike ellen érvényesíteni lehet, addig nem kerülhet sor a csupán kisegítő, de a sajtójogi szabályokat hatályon kívül nem helyező 1921: III. t.-c. 12. §-ában említett eljárásra. II. Ennek megállapítása után a kir. Kúria azt tette vizsgálat tárgyává, vájjon V. J. vádlott mint felelős szerkesztő a St. 35. §. első bekezdése alapján felelősségre vonható-e annak dacára, hogy ő a szerzőt megnevezte. A St. 35. §. első bekezdése közelebbről nem határozza meg azt, hogy mik az előfeltételei annak a megállapításnak, hogy „a szerző sajtójogi felelősségre nem vonható". Ennek folytán a bíróságnak az eléje kerülő esetek összes körülményeinek figyelembevételével kell vizsgálnia és megállapítania azt, hogy a szerző felelősségre nem vonhatásának esete bekövet­kezett-e,, s ha igen, ennek folytán felelősségre lehet-e vonni a felelős szerkesztőt. A kir. Kúria a 10725/1892. B. számú (B. H. T. IV. köt. 441. szám.) és a B. I. 53 1928. számú (B. H. T. VI. köt. 803. sz.) elvi jelentőségű határozataiban erre vonatkozólag kimondotta, hogyha a felelős szerkesztő a szerzőt kellő időben megnevezte, s az utóbbi akkor felelősségre vonható volt, a szerkesztő sajtójogi felelőssége megszűnik s hogy a szerkesztő e mentesülésének nem előfeltétele a szerző jogerős elítéltetése vagy épen büntetésének kitöltése. A sajtójogi felelősségre vonás fogalmának kimerítéséhez nem szükséges tehát, hogy a szerző jogerősen elítéltessék, de viszont nem elégséges a szerző puszta megnevezése. A sajtó munkásait csak a bíróság vonhatja felelősségre és pusztán annak folytán, hogy a kir. ügyészség a szerző ellen vád­iratot adott be, a felelősségrevonás folyamata még meg nem kezdődött. Ha a vizsgálóbíró a bejelentett szerző ellen már vizsgálatot rendelt el s őt a vizsgálat során kihallgatta, vagy ha vizsgálat nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom