Büntetőjogi határozatok tára. VI. kötet (Budapest, 1926)

Anyagi jog. 3 A kir. Kúria a perorvoslatot alaposnak találta s ennek következtében a rendelkező rész szerint határozott. Elöljárójában a kir. Kúria reámutat a kir. járásbírósági határozatnak arra a lényeges tévedésére, mintha az adott esetben a Btk., a Kbtk. és a Bp. 1. §.-ainak megsértésével új bűncselekményről, eddig nem ismert büntetésről és büntetőperjogi alapelveket sértő eljárásról volna szó. A szóbanforgó rendeletek ilyet nem is céloztak, s ilyet nem is írnak elő, hanem egyszerűen egy közérdekű honpolgári kötelesség teljesítésének szándékos elmulasztását torolják meg rendészeti formában szabadságvesztés büntetésre soha át nem változtatható pénzbírsággal és megfelelőnek tartott joghátránnyal. Ez lehet célszerű, lehet szükségtelen de nem sérti sem a Btk., a Kbtk., sem a Bp. 1. §-aiban lefektetett vezérelveket, elrendelését tételes jogszabályok sehol nem tiltják: s mint célszerűtlen vagy helytelen a törvényesség címén és annak körén belül bírói vizsgálat tárgya nem is lehet. Ennyiben tehát tárgytalanná válik mind az az indok, amelyeta kir. járásbíróság annak a részletes kimutatására sorakoztat, hogy milyen anyagi és alaki jogi tételes szabályokat sértenek a rendeleteknek azoktól eltérő rendelkezései. Egyébként nem is szokatlan egyes rendészeti ügyeknek a kir. bíróságok hatáskörébe utalása. Ott van nevezetesen az 1914. évi XIV. t.-c. (Sajtótörvény) 21. §-ának a rendelkezése a helyreigazítási jog bírói érvényesítéséről. Itt sincs sem bűntett, sem vétség, sem kihágásról szó; indítvány, vád, büntetés annak rendes értelme szerint nem forog fönn; az ügy az ügyészség képviselőjével nem közlendő, az egész nem bűnvádi per, hanem egy sajtórendészeti intézkedés, amelynél a hatáskörrel felruházott kir. járásbíró, mint büntető bíró jár el s a bűnvádi perrendtartás szabályaiból alkalmaz annyit, amennyire a cél elérésére szükség van. De hisz nem is az a lényege a téves és törvénysértő kir. járásbírósági határozat indokolásának, hogy itt egy eddig nem tiltott mulasztást rendbüntetéssel és az eset természetének megfelelő joghátrányai sújtanak, hanem a fő állítása az, hogy ennek a parancsnak kimondására következményének előírására, s a bírói hatáskör kijelölésére az akkori kormány nem volt jogosítva, rendeletei tehát nem törvényesek törvénytrontó erejök nincs s visszahatólag törvényességet és törvénytmódosító erőt az 1920:1. t.-c. fenntebb említett rendelkezése sem adott nekik, mert az amint fönntebb említve volt, a