Büntetőjogi határozatok tára. VI. kötet (Budapest, 1926)

Anyagi jog. 27 gépkocsi által meglepetésszerűen előidézett életveszedelemben leli magyarázatát, ami a Btk. 80. §.-a szerint is büntetlenséget biztosít. Előre bocsátva, hogy a kir. Kúria a tanúvallomásokat nem mérlegelheti, mert köteles határozatát a kir. ítélőtábla által valóknak elfogadott tényekre alapítani, továbbá, hogy az életveszélyből való menekülés, mint semmiségi ok a Bp. 385. §. 1. c) pontja alá esik, a panasz mint e részben is alaptalan a Bpn. 36. §-a értelmében azért utasíttatott el, mert a Btk. 80. §-a csak annak biztosítja a büntet­lenséget, aki vétlenül jutott életveszélybe. B. K. F. vádlott pedig veszélybejutásához maga is hozzájárult azzal a gondatlanságávalt hogy a nagyforgalmú helyen, utcák keresztezésénél, a kir. ítélőtáb­la által valóknak elfogadott tények szerint nem a lépésben haladó lófogatú kocsi sebességével, hanem szabályellenesen annál nagyobb sebességgel haladt 592. szám. Az ítélet hozásáig kiáltott előzetes letartóztatás vagy vizsgálati j*tk- 94^ §., fogság beszámításának vagy be nem számításának kérdésében az ítélet 2P5ek é) p ellen a Bp. 385. §. 2. p. alapján semmiségi panasznak van helye, kivéve 385. §. 2. p. a perorvoslat köréből a kir. törvényszék hatáskörébe tartozó ügyekben 505. §. 2. a beszámított időtartam mértékét, amely miatt semmiségi panasz bek. 537. §., . ... utolsó bek, nem használható. 50g g pb' A m. kir. Kúria jogegységi tanácsának 8. számú büntető döntvénye. 21. Hitelesíttetett: 1921. évi április hó 29-én. Elnök: Ráth Zsigmond a m. kir. Kúria másodelnöke. Előadó : Magyar István kir. kúriai bíró. Koronaügyészség : Szeőke István koronaügyészi helyettes „Az ítélet hozásáig kiállott előzetes letartóztatás vagy vizsgálati fogság beszámításának mily tartamban való beszámításának, vagy be nem számításának kérdésében (Btk. 94. §-a, Bp. 327. §. második bekezdésének é) pontja és 537. §-ának utolsó bekezdése) van-e helye az ítélet ellen a Bp. 385. §-ának 2. pontja alapján semmi­ségi panasznak?" Határozat: Az ítélet hozásáig kiállott előzetes letartóztatás vagy vizsgálati fogság beszámításának, vagy be nem számításának kérdésében az ítélet ellen a Bp. 385. §-ána< 2. pontja alapján semmiségi panasznak van helye, kivéve a perorvoslat köréből a kir. törvényszék hatáskörébe tartozó ügyekben a beszámított időtartam mértékét, amely miatt semmiségi panasz nem használható. Indokolás: A Bp. perorvoslati rendszere szerint semmiség-

Next

/
Oldalképek
Tartalom