Büntetőjogi határozatok tára. II. kötet (Budapest, 1907)
jo. §. I53- szám. 149 nak fentemlített módon való kiadására vonatkozó előadása, illetve védekezése a valóságnak megfelel, a vádiratot a Bp. 264. §-ának 1. pontjára való hivatkozással elutasította és az eljárást megszüntette abból az indokból, mert a «Sz. L.» című lap nem tekintendő naponként megjelenő lapnak; a m.—i kir. ítélőtábla pedig a vádtanács által felhozott indokot helyesnek találván, 1905. évi október hó 3-án 1615. sz. a. kelt végzésével a kir. ügyésznek a vádtanács végzése ellen közbevetett felfolyamodását elutasította. Annak kimondásával, hogy a «Sz. L.» azért, mert a hét egyik napján nem jelennek meg politikai tartalommal, nem tekinthetők naponként megjelenő vagyis olyan napi lapnak, melyre az 1848: XVIII. t.-c. 30. §-a 2. pontjának a biztosítékra vonatkozó rendelkezése alkalmazandó, mindkét alsófokú bíróság a törvényt megsértette. Az 1848 : XVIII. t.-c. ugyanis a 30. §. első bekezdésében használt «havonként» és 2. pontjában használt «naponként» kifejezésekkel csak a lapnak bizonyos időszakok szerint való megjelenését jelezni akarván a ((naponként)) kifejezésnek nem tulajdonítható az az értelem, mintha az a ((mindennap)) való megjelenést jelentené. De ettől is eltekintve az a körülmény, hogy valamely lap a hét egyik napján nem jelenik meg politikai tartalommal a hét többi napjain pedig politikai tartalmú, nem fosztja meg a lapot a naponként megjelenő, vagyis olyan napilap minőségétői, melyre az 1848: XVIII. t.-c. 30. §-a 2. pontjának a biztosítékra vonatkozó rendelkezése alkalmazandó; még pedig annál kevésbbé, mert az ellenkező felfogás érvényesülése mellett valamely politikai napilapnak a hét egyik napján politikai tartalom nélkül való kiadása módot nyújthatna a biztosítékot illető törvényes rendelkezések kijátszására. Mindezeknél fogva a koronaügyész perorvoslatát alaposnak felismerni és a törvénysértést megállapítani kellett. Annak kimondása, hogy a jelen határozat a felekre nézve nem bír hatállyal, a Bp. 442. §-ának utolsó bekezdésén alapul. 153. szám. 30. §. 4. p. Az 1848 : XVIII. t.-c. (sajtótörvény) 30. §-ának 4. pontja alá eső sajtórendőri kihágást nemcsak az követi el, aki valamely lap vagy