Nagy Domokos (szerk.): A házassági jog és a kuria gyakorlata (Budapest, [1940])
47 ezzel kapcsolatos módosításáról és kiegészítéséről szóló 1930:111. t.-c. 92. §-a tartalmazza. 11. §. Addig, amíg a Hvt. 33. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a honvédelmi miniszter a hadkötelesek házasságkötését az állításköteles korba lépés előtt, valamint az állítási kötelezettség tartama alatt rendelettel nősülési engedélyhez nem köti, a még be nem sorozott személyek nősülési engedély nélkül köthetnek házasságot. Ehhez képest az anyakönyvvezető az ilyen személy házasságának kihirdetését, ha egyébként a házasságkötésnek törvényszabta kellékei megvannak, akkor sem tagadhatja meg, ha a házasulót állítási kötelezettségének teljesítésében mulasztás terheli, illetőleg a kihirdetés alól kért felmentés megadásának ez a körülmény nem akadálya. Az anyakönyvvezető, illetőleg a felmentő hatóság azonban, ha a rendelkezésre álló adatok alapján ilyen mulasztásnak alapos gyanúja merül fel, a kihirdetés elrendelése, illetőleg a felmentés megadása után erről a gyanújáról az 5. §. utolsó bekezdésében felsorolt adatok közlésével a házasuló lakóhelye szerint illetékes főszolgabírót (polgármestert) értesíteni köteles. 12. §. Nyugállományú tiszt és tisztjelölt (hasonlóállású) házasságkötéséről az anyakönyvvezető, tekintet nélkül arra, hogy a házasulónak nősülési engedélyre szüksége volt-e vagy nem, a bejegyzéssel egyidejűen a házassági anyakönyvi kivonatot a jelen §-ra utalással a honvédelmi miniszterhez felterjeszteni köteles. 13. §. A jelen rendelet hatálybalépésével hatályukat vesztik: a 20.000/1906. I. M. számú rendelettel kiadott Házassági Utasítás 17. §-a, amennyiben rendelkezései már korábban hatályukat nem vesztették, továbbá az ennek a §-nak 2. pontját kiegészítő 17.120/1909. I. M. számú rendelet és a 20.000/1906. I. M. számú rendelettel kiadott Házassági Utasítás 22. §-ának harmadik bekezdése. 14. §. A jelen rendelet az 1940. évi augusztus hó 1. napján lép hatályba. Az anyakönyvi felügyelőhatóságok és az állami anyakönyvvezetők kötelesek a jelen rendelet szövegét a Belügyi Közlönyben közzétett különlenyomat felhasználásával az Állami Anyakönyvvezetők Hivatalos Kézikönyve 1906. évi kiadásának 382. és 383. oldalai közé, az 1938. évi kiadásának pedig 408. és 409. oldalai közé — a Házassági Utasítás 17. §-a szövegének és az ennek a §-nak módosítását és kiegészítését feltüntető pótlékok szövegének áthúzása után — mint 54. számú pótlékot beilleszteni, ille-