Szladits Károly - Fürst László (szerk.): A magyar bírói gyakorlat. Magánjog. II. kötet (Budapest, 1935)

Szerződést megerősítő mellékkikötések. 97 4. Kötbér. a) Kötbér feltételei általában. A kötbér megfizetése alól mentesítő véletlen baleset" alatt elvileg nemcsak a külső körülményekben rejlő tárgyilagos aka­dályok értendők, hanem az adós személyében fekvő alanyi moz­zanatok is figyelemibe jölhetnek. Az adós azonban alanyi mentség címén csakis úgy szabadulhat, ha bebizonyítani képes, hogy a te­hetetlenségnek véletlenül oly állapotába jutott, miszerint nem­csak közvetlenül maga személyesen nem, de általában még más megbízott útján sem intézkedhetett elvállalt kötelezettségének teljesítése felől. Az adós tehát pl. közbejött betegségére csak annyiban hivatkozhatik. amennyiben vagy azt igazolja, hogy a teljesítés egyáltalán helyettesíthető nem volt, vagy pedig ha a teljesítés magábanvéve helyettesíthető volt, amennyiben igazolja, hogy közbejött betegségének természeténél és körülményeinél fogva még a helyettesítés útján leendő teljesítésről sem állott módjában gondoskodni. (Lfi. 12129/1877.) A kötbér, mint a szerződés teljesítésének biztosítására meg­állapított összeg, kár fenforgása nélkül is követelhető. (C. 4428/ 1889.) Ha a szerződő felek a szerződésnek nem kellő módon való teljesítése esetére kártérítési összeget kötöttek, ez összeg köt­bért képezvén, még az esetben is megítélhető felperesnek, ha keresetével a szerződés felbontását kéri. (8189/1889.) A kereskedelmi törvény 273. §-ának rendelkezése nyomán kifejlődött bírói gyakorlat a kötbér összegében a felek részéről rendszerint előzetesen meghatározottnak tekinti azt a kárt is, amely bekövetkezhetik a kötbér által biztosított szerződésszegés által, minélfogva a kötbér károsodás kimutatása nélkül is meg­ítélhető s a kikötésnek nem képezi feltételét a vagyonjogi érde­keknek kapcsolatos megjelölése. De másfelől a kötbérnek kikö­tése nem bír az önálló szerződésnek jellegével, hanem csak egy már létesített szerződési viszony biztosítására szolgál. Ennél­fogva a főszerződésből kell kitűnni annak az érdeknek, melynek biztosítására a kötbér szolgál és az csak ennek az érdeknek sé­relme esetén ítélhető meg. (177/1896 ) A kötbér kikötésére vonatkozó szerződési határozmányok szorosan lévén magyarázandók, a kötbér megítélésének csak ak­kor van helye, ha az ahhoz való jog a szerződés szövegéből ha­tározottan megállapítható. (860/1898.) PHT. 77, A kötbérnek a kikötése nem bír az önálló szerződésnek jel­legével, hanem csak egy már létesített szerződési viszony bizto­sítására szolgál, amiből következik, hogy a főszerződésből kell kitűnni annak az érdeknek, amelynek biztosítására a kötbér ki­kötve lett és csak ennek az érdeknek a sérelme esetén ítélhető meg. (3520/1899.) Szladits—Fürst: Magánjogi birói gyakorlat. II. J

Next

/
Oldalképek
Tartalom