Szladits Károly - Fürst László (szerk.): A magyar bírói gyakorlat. Magánjog. I. kötet (Budapest, 1935)
IV az illető fejezet címe után található. Tapasztalás szerint a tartalommutató anyagának ilyen kettéosztása az áttekinthetőséget fokozza és a határozatok kikeresését megkönnyíti. Részletesebb tájékozásra a Betűrendes Tárgymutató szolgál. A határozatok a legkisebb beosztási egység keretén belül tartalmi kivonatban, időrendben következnek egymás után (de az azonos és ellentétes döntések általában együtt találhatók); a határozat végén zárójelben áll a bírósági ügyszám (egyéb megjelölés hiányában a magyar királyi Kúriáé); utána (zárójelen kívül) az a forráshely, ahol a határozat nyomtatásban megjelent.1) Azok a határozat-fejek, amelyek mellett forráshely nem áll, részben nyomtatásban egyáltalában nem jelentek meg, részben pedig a kiadó cég törvénygyűjteményeiben, csupán fejezetük szerint közölt határozatok. A munkának azt a — technikai okból: a terjedelem kényszerű korlátozásából eredő — hiányát, hogy a tartalmuknál fogva több helyre is illő határozatok szabály szerint csak egy helyen találhatók, a címek után elhelyezett utalások vannak hivatva részben pótolni. A gyakrabban használt rövidítések a következők: Dt. — Döntvénytár. E. H. — a kir. Kúriának a Polgári Jogi Határozatok Tárába felvett elvi határozata. Fabínyi = Dr. Fabinyi Tihamér: Öröklési jog és öröklési eljárás. (Grillkiadás). Gr., Grill = Grill-féle Döntvénytár (szerkesztette előbb Grecsák Károly, utóbb Térfy Gyula). HD. = Hiteljogi Döntvénytár (a Jogtudományi Közlöny melléklete). H. T., H. t., Ht. = Házassági törvény (1894: XXXI. t.-c). HT. = Hitel jog Tára (a Magyar Jogi Szemle melléklete). J. Á. = Jogállam. J. D., J. E. D. = jogegységi döntvény. J. H., JH. — Jogi Hirlap. JKm. = Jogtudományi Közlöny melléklete. J. U Jt. = Jelzálogjogi törvény (1927: XXXV. t.-c). K. J., Ker. J. — Kereskedelmi Jog. Lli. — Legfőbb Ítélőszék. MD. = Magánjogi Döntvénytár (a Jogtudományi Közlöny melléklete).. *) A bevezető részben a teljes ülési határozat, jogegységi döntvény, vagy elvi határozat sorszáma az egyes határozatok címeként a középen foglal helyet. A szöveg után zárójelben a kelet, zárójelen kívül a teljes űlési határozatoknak és jogegységi döntvényeknek a Polgári Jogi Határozatok Tárában nyert sorszáma, az elvi határozatoknál ezek kúriai ügyszáma áll.