Sándorfi Kamill (szerk.): A részvényjog bírói gyakorlata 1930-1940. Pótfüzet a „részvényjog bírói gyakorlata 1867-1930” c. műhöz (Budapest, 1940)

55 tartozó összes társasági ügyek elintézésének kötelezettségénél fogva is — munkaereje helyileg és időbelileg az üzlet köréhez és helyéhez volt kötve. A munkaerőnek és a munkaidőnek ez az állandó jellegű lekötése nem a megbízási jogügyletnek, hanem az alkalmazási viszonynak a jellemzője. A szolgálati szerződésnek másik ismérve, a függőség is felismerhető a peresfelek viszonyában, mert a bemutatott szerződés szerint a felperes a működésében a társaság végrehajtóbizottságának és igazgatóságának — az alperes képviseleti szervének — volt alárendelve. Nem rontja le a szolgálati viszony fennállását az a körülmény, hogy a szerződés szövege szerint a megállapodás nem teremt szolgálati viszonyt. A szerződő felek ugyanis a létesített jogviszonyt nem minősíthetik tetszésük szerint eltérően annak jogi tartalmától. A peres felek tehát nem zárhatták ki a szolgálati viszonyt, ha a jogügylet tartalma az anyagi jog szerint a szolgálati szerződés elemeit foglalja magában. A szolgálati viszony a felek szabad megegyezésének a tárgya ugyan, de a szerződéskötés szabadsága annyiban korlátozva van, amennyiben az valamely jogszabályba ütközik. A kereskedelmi vállalatok tisztviselőinek szolgálati viszonyát is szabályozó 1910/1920. M. E. sz. rend. 23. §-a tiltja az általános szabályoktól az alkalmazott hátrányára eltérő kikötéseket. A felperes tehát előzetesen nem mondhatott le hatályosan az idézett rendelet értelmében őt bizonyos feltételek mellett megillető végkielégítési igényéről. Az a tény, hogy a felperes az alperes részvénytársaság igazgatóságának tagja és alelnöke maradt, szintén nem szól az alkalmazotti minőség ellen, mert az igazgatóság tagja is állhat szilgálati viszonyban a részvénytársasággal akkor, ha az igazgatósági tagot rendszerint kötelező munkakört meghaladó szolgálatok teljesítésére állandó jelleggel és lekötöttséggel függési viszonyban díjazás ellenében vállalkozik. (Kúria P. II. 4009'1939.) Igazgatósági tag díjazása mikor tartozik igazgatósági hatáskörbe? A m. kir. Kúria jogegységi tanácsának 75. számú polgári döntvénye. A részvénytársaság (szövetkezet) igazgatósága annak a tagjának, aki akár szolgálati viszony, akár külön megbízás folytán végez a társaság részére valamely teendőt, csak akkor állapíthat meg ellenértéket (fizetést, díjazást javadalmazást, jutalmat stb.), ha ez a teendő valamely jogszabály rendelkezése, vagy az élet felfogása szerint nem esik az igazgatósági hatáskör vagy teendők ke/retébe. 1. A K. T.-nek a 241. §. értelmében a szövetkezetekre is kiterjesztett 182. §-a szerint „a részvénytársaság ügyeit igazgatóság intézi, mely egy vagy több személyből állhat és a részvényesek közül vagy másokból fizetés mellett vagy anélkül választatik". A 179. §. 1. pontja és illetve 240. §-a pedig az, igazgatóság megválasztását minden esetben a közgyűlés hatáskörébe utalja. Nincsen ugyan a törvényben kifejezett rendelkezés arról, hogy az igazgatóság tagjainak fizetését ki állapítja meg, mindazonáltal az idézett szabályok értelme szerint kétségtelen, hogy mivel a közgyűlés dönt az igazgatóság választása kérdésében, csak ez állapíthatja meg az alkalmazás