Sándorfi Kamill (szerk.): A részvényjog bírói gyakorlata 1930-1940. Pótfüzet a „részvényjog bírói gyakorlata 1867-1930” c. műhöz (Budapest, 1940)

39 tartó — háromízben a részvényesek közbeszólásai által egy-egy percnyi időre megszakított — beszédet mondott. Az, hogy a beszéd legalább félóráig tartott, a felperes kereseti előadásából is kitűnik. Az alperes beismerte, hogy a felperes felszólalása ala+t egy, az elnök által nem hallott közbeszólás történt, és hogy az elnök arra hivatkozva, hogy a közbeszólást nem hallotta, tért ki a felperes által kért vélemény nyújtás elől. Abból, hogy a kir. közjegyző a felperes felszólalását jegyzőkönyvbe tudta venni és hogy a jegyzőkönyvbe foglaltak egy egységes beszéd tartalmának kivonatát mutatják, az állapítható meg, hogy a felperes beszéde meghallható, megérthető volt. Az, hogy a felperes a beszédet annak befejezése előtt abbahagyni kényszerült volna, a közgyűlés jegyzőkönyvéből semmikép sem tűnik ki, de erre a perben sincs adat. Abból a körülményből pedig, hogy a felperes három ízben történt félbeszakítás után is folytatta az aránylag; hosszú ideiig tartó beszédét, arra kell következtetni, hogy a felperes a felszólalását — a beszéde folyamán — nem tartotta céltalannak, attól a közibeszólásokkal már eleve ellenkező álláspontot kifejezőkön felül jelenlévőknek a meggyőzését várta, mert különben beszédének folytatását a közgyűlésen történtekre és szólásszabadságának korlátozására hivatkozással abbahagyta volna. A felperesnek a felszólalása során tanúsított ez a magatartása teszi tehát kétségtelenné, hogy felszólalási jogának olyan mértékű korlátozásáról, amely miatt arról lehetne szó, hogy, ha felperes beszédét zavartalanul elmondhatja, a közgyűlés esetleg más határozatot hozott volna, szó nem lehet. így pedig nincsen perdöntő jelentősége annak, hogy az elnök magatartása tényleg nem volt-e tárgyilagos, elnöki jogát valóban lanyhán gyakorolta-e, tanusított-e rokonérzést a zajongókkal. (Kúria P. IV. 141/1938.) Indítványtételi jog. A részvényeseket az a jog, hogy a közgyűlésen leendő tárgyalás céljaira indítványokat tehessenek, épúgy megilleti, mint a közgyűlésen való megjelenés joga. Az indítványtétel jogát az alapszabályok bizonyos alakiságokhoz, feltételekhez köthetik ugyan, az ilyen megszorítások azonban nem terjedhetnek annyira, hogy azok az indítványtételi jog gyakorlását már illuzórikussá tegyék. Abból tehát, hogy az alperes alapszabályai az indítványtétel jogáról egyáltalán nem intézkednek, nem az következik, hogy a részvényest az ilyen jog meg sem illetné, ellenkezőleg az, hogy a részvényes ezzel a törvényadta jogával minden különös megszorítás nélkül élhet. Ámde ha a közgyűlés egybehívására jogosított közeg a kellő időben beadott és ezért közzétehetett indítványt a meghívó tárgysorozatába fel nem veszi vagy annak teljesítését egyenesen megtagadja, ez a körülmény nem szolgálhat általában az összes közgyűlési határozatok megsemmisítésének okául, mert nincsen szó a közgyűlés összehívására vonatkozó olyan alaki szabálysértésről, amelyhez ilyen következmény fűződhetnék, az indítványnak a tárgysorozatba fel nem vétele csak akkor vezethet a közgyűlés határozatainak anyagi sérelem miatti megsemmisítésére, ha a benyújtott,