A törvényességi óvások gyakorlata. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvások folytán hozott határozatai 1958. XI.-1960. X. (Budapest, 1961)

kozó iparengedéllyel nem rendelkezett, de nem rendelkezett az ipar gyakorlásához szükséges képesítéssel sem. Ilyen körülmények között pedig a kuruzslás bűntette megállapításának nem előfeltétele, hogy fogorvoslás körébe tartozó tevékenységet rendszeresen végezzen. így tehát — az óvás szerint — törvényt sértett a b.-i járásbíróság, amikor a rendelkezésére álló adatok alapján nem tartotta megállapíthatónak a kuruzslás bűntettét. A Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak a törvényességi óvást. Az irányadó tényállás szerint ugyanis az 1957. évben egy személy részére annak fogaihoz fémkoronát készített és egy másik személy fogsorán csiszolást végzett. A következő 1958. évben pedig egy személynél foghúzást végzett, másik személy rész őre pedig fogsort készített, továbbá ugyanebben az évben két személy részére foghíd, illetve fogsor készítését vállalta. A járásbíróság végzésének indokolásában utalt arra, hogy terhelt az említett ténykedését főleg rokonoknak és ismerősöknek végezte alkalmailag, ezért cselekménye nem vonható a BHÖ 188. pont (1) bekezdésébe felvett kuruzslás bűntettének fogalmi körébe. Ebből megállapítható, hogy a járásbíróság terheltnek az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységét nem tekintette rendszeresen kifejtettnek. Mivel pedig a BHÖ 188. pontjának (1) bekezdésébe felvett rendelkezés szerint a kuruzslás bűntettét az követi el, aki orvosi gyakorlatra jogosultság nélkül rendszeresen fejt ki orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet, nem sértett törvényt az ügyben eljárt járásbíróság, amikor azt az álláspontot foglalta el, hogy az adott esetben terhelt tevékenysége nem volt rendszeres és így a kuruzslás bűntettét nem valósította meg. Az kétségtelen, hogy a járásbíróság végzésének — indokolásában tévesen hivatkozott a 4154/1949. Korm. sz. rendeletre, mert ez a rendelet — amint az a rendeletnek címéből is Mtűnik — csak a vizsgázott fogászmesterek és fogművesmesterek működésének szabályozására vonatkozik. A terhelt pedig a tényállás szerint sem vizsgázott fogászmester, sem pedig fogművesmester nem volt. A járásbíróság végzésének indokolásában foglalt téves jogszabályra történt utalás azonban az adott esetben nem érinti a járásbíróság érdemleges állásfoglalásának helyességét. Ez az állásfoglalás végeredményben — amint az a járásbíróság végzésének indokolásából is kitűnik — a BHÖ 188. pontjának (1) bekezdésében felvett törvényszöveg értelmezésén alapul. (1960. VI. 28. — B. törv. 1140/1960.) 95