Döntvénytár. Bírósági határozatok, 1953. október - 1955. december (Budapest, 1956)
52 BHÖ. 2. pont bántalmazás egyéb, nem politikai természetű indítékaira következtetést engedő jelenségek. így például egy falusi párttitkárnak bántalmazása egyéb természetű indító ok ismeretének, megnyilatkozásának hiányában a párt és ezen keresztül a népi demokratikus államrend elleni gyűlöletet szíthat fel. Ez okozati kapcsolat mellett az elkövető részéről szükséges természetesen az is, hogy az elkövető — habár a politikai jellegű gyűlöletkeltést nem is kívánta cselekményének következményeként — azonban ennek mint következménynek lehetőségét felismerve, ebbe belenyugodva cselekedett. Ez utóbbi felismerés azonban a dolog természeténél fogva a politikai gyűlöletkeltés objektíve fennálló lehetőségével kapcsolatosan a konkrét esetekben rendszerint fennforog. Nyilvánvaló ugyanis, hogy amennyiben maga a bántalmazás szándékos és ez a szándékos bántalmazás a fennforgó körülmények között a politika gyűlöletkeltés lehetőségével jár, ezt minden elemi, józan élettapasztalattal rendelkező személynek fel kell ismernie — még az esetben is, ha esetleg őt cselekményének elkövetésére egészen más, azonban harmadik személyek által fel nem ismert ok is indította. Ezzel szemben minden olyan esetben, amikor a hivatkozott körülmények nyomán a politikai gyűlöletkeltés lehetősége egyébként ugyan szóba kerülhetne, azonban egyéb ismert körülményeknél fogva a szemlélő, illetve az esetről értesülést szerző személyek előtt világosan kell állnia annak, hogy a bántalmazásnak nem politikai jellegű, hanem egészen más természetű indítékai voltak : az izgatás természetesen nem lesz megállapítható. Mindenkor a bántalmazás tényének és az eset összes kísérő körülményeinek a mondottak szerint történő behatóan gondos vizsgálatával kell megítélni, hogy a tettleges bántalmazás izgatás bűntettét valósítja-e meg. 52. 245. Beadást szorgalmazó tanácsi dolgozók előtt tett izgató kijelentések. A védelem arra hivatkozott, hogy a népnevelők előtt tett kijelentések általában nem minősíthetők izgatásnak. Ez nem vonatkoztatható az elbírált esetre. A vádlott beszolgáltatási kötelezettségeinek teljesítése tekintetében hátralékban volt. A tanácsi dolgozók a vádlottat annak lakásán törvényből folyó kötelezettségének a teljesítésére hívták fel. A vádlott részéről ezzel szemben tanúsított magatartás nem fogható fel akként, mint valamely politikai kérdés megvitatása során hangoztatott téves politikai állásfoglalás. Egyrészt ilyen vitának a törvény rendelkezésével szemben helye sem lehetett, másrészt a vádlott kijelentései államrendünkkel és beszolgáltatási rendszerünkkel szembeni gyűlöletből fakadó durva megnyilatkozások. 897. 246. Öntudatlanul ittas állapot kérdése izgatás esetén. 479. Részletesen: BHÖ. 189. pontnál. Izgatás megállapításának mellőzése 247. A népnevelők előtt, azoknak népnevelői tevékenysége közben tett kijelentéseknek elbírálása. Az, hogy a falusi asztalosmester terhelt a népnevelők előtt téves nézeteivel megnyilatkozott, egyik előfeltétele volt annak, hogy a népnevelők eredményes munkát végezhessenek. Egyenesen kívánatos, hogy a népnevelők előtt a hasonló téves és káros nézetek felszínre kerüljenek, semmint, hogy a népnevelői munka az őszinteség légkörét nélkülözve, formalitásba és ennek megfelelően eredménytelenségbe süllyedjen. A népnevelők ehelyett eljárásukkal a terheltet csak ingerelték, ami azután kétségtelenül igen jelentősen közrehatott abban, hogy a terhelt további kijelentései egyre élesedtek. Ilyen körülmények között a terheltnek a nép-