Döntvénytár. Bírósági határozatok, 1953. október - 1955. december (Budapest, 1956)
Btá. 55., 56. §§ 45 büntetés felfüggesztését kimondó ítélet jogerőre emelkedése előtt elkövetett bűntett miatt a próbaidő alatt börtönbüntetésre ítélik, az utóbbi ítéletet hozó bíróság a korábbi ítéletnek a felfüggesztésére vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezi s a bíróság a kiszabott összbüntetés felfüggesztését is kimondhatja. A törvénynek e rendelkezése szerint a korábbi ítéletben kiszabott börtönbüntetést a felfüggesztésre vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezése mellett ezzel egyidejűleg a későbbi ítéletben kimondott börtönböntetéssel hivatalból kell összbüntetésbe foglalni. Ilyen esetekben tehát a későbbi ügyben eljáró bíróságnak külön indítvány nélkül is hivatalból kell a büntetéseket összbüntetésbe foglalnia. Vagyis a Btá. 55. § (5) bekezdésének rendelkezését mint részekre nem osztható egységes egészet kell alkalmaznia. 356. 206. A Btá. 55. §-a (5) bekezdésének alkalmazása. A Btá. 55. §-a (5) bekezdése szerint az a bíróság, amelyik a felfüggesztést kimondó ítélet jogerőre emelkedése előtt elkövetett másik bűncselekmény felett ítélkezik, az előző ügyben hozott ítéletnek a felfüggesztést kimondó rendelkezését hatályon kívül helyezi s ez esetben a kiszabott összbüntetés felfüggesztését is kimondhatja. A Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a második ítélettel elbírált bűncselekményre szánt büntetésnek kiszabása és az előző ítéletben megállapított büntetéssel való összbüntetésbe foglalása — az előző büntetésre vonatkozó felfüggesztő rendelkezés hatályon kívül helyezésével kapcsolatosan — elsősorban összevont, egységes rendelkezéssel történhetik. Ez a megoldás azonban nem szükségképpeni. Lehet olyan eset, amikor a második ügyben ítélkező bíróságnak nincs is tudomása az első ügyről. A Btá. 55. §-a (5) bekezdésében foglalt rendelkezést utólagosan is lehet, sőt kell is érvényre juttatni minden olyan esetben, amikor ez a második ítéletben, illetve azzal egyidejűleg valaminő okból nem történt meg. Nincs jogszabály, amely ennek lehetőségét kizárná. 178. 207. Katonai bíróság által kiszabott, de próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását a polgári bíróságnak kell elrendelni, ha az elítéltet a polgári bíróság ítéli újabb börtönre a próbaidő alatt elkövetett bűntett miatt. B. K. 99., Bp. 23. §-nál. A bűnösség megállapításának és a büntetés kiszabásának mellőzése 56. § 208. A törvényes feltételek fennállása esetén a Btá. 56. §-ának az alkalmazása nem egyszerű lehetőség, hanem kötelessége a bíróságnak. A Btá. 56. §-ának az alkalmazása és ennek alapján a bűnösség megállapításának, valamint a büntetés kiszabásának a mellőzése — a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén — nem a bíró tetszésétől függő lehetőség, hanem a törvény parancsoló rendelkezésével előírt következmény. Amikor tehát minden komolyabb mérlegelés nélkül sem lehet kétséges senki előtt, hogy az elkövetett bűntett annyira csekély jelentőségű, hogy a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés kiszabása is vitathatatlanul szükségtelen : ennek a rendelkezésnek a megszegése veszélyezteti a büntető ítélkezés hitelét és a szocialista törvényesség érvényesüléséhez fűződő bizalmat. 1016. 209. Kisebb súlyú bűncselekményt elkövető, első ízben megtévedt dolgozónál, aki fegyelmi jogkör alatt áll, meg kell vizsgálni, hogy büntetés kiszabása helyett a fegyelmi eljárás lefolytatása nem szolgálná-e megfelelően az általános és az egyéni megelőzést Ha a fegyelmi eljárás lefolytatásának a Munka Törvénykönyve alapján