Gyuris Sándor (szerk.): A Budapesti Királyi Kereskedelmi és Váltótörvényszék mint felebbezési [!fellebbezési] bíróság gyakorlata. Az 1895-98. években hozott elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye (Budapest, 1904)

20 gátolják az áru megpróbálását, a vevő más módon (például ugy, hogy az árut szakértőkkel nézeti meg) tartozik meggyő­ződni arról, hogy az áru megfelel-e vagy nem. Ennélfogva kifogásával elkésett, ha azt hónapokig vagyis addig halasztja, mig a különös akadály meg nem szűnik, ille­tőleg mig az árut akadály nélkül kipróbálhatja. (1897. D. 726.) 13. Ha a vevő egy gépet megtekintés után vásárol és ezt azon a helyen veszi át, hol a gép az eladás alkalmával el­helyezve volt: helyi vétel forog fenn. A vevő azonban helyi vétel esetén sem veszti el azt a jogot, hogy az általa megvett gépet amiatt, mert az rendeltetésének megfelelően nem hasz­nálható, kifogásolhassa, mivel a gépnek ez a hiánya csak ki­próbálás utján ismerhető fel. De habár a K. T.-nek a más hely­ről küldött árukra vonatkozó 346. és 347. §-ai helyi vételre nem is alkalmazhatók, helyi vételnél sem hagyhatja a vevő az el­adót hosszabb ideig kétségben az áru sorsa iránt, a vevő tehát a gép megpróbálására szükséges idő elteltével azonnal köteles az eladót a gép hiányairól értesiteni s illetőleg a gépet az el­adónak rendelkezésére bocsátani. (1897. D. 362. II. G. 83/97. 14. Fix-vétel. A szerződésben a teljesítési határidő „szállítandó azonnal" szavakban volt megállapitva, a vevő pedig bizonyitani kivánta, hogy abban állapodtak meg, hogy az árut csak akkor veszi át, ha legkésőbb negyednapra (pünkösd vasárnapra) megérkezik. Kimondatott, hogy a vevő által igazolni kivánt megálla­podás nem ellenkezik az Írásbeli szerződésben foglalt „szállí­tandó azonnal" szavak értelmével, sem nem tér el attól, hanem csupán annak magyarázatára szolgál. Ennélfogva a bizonyítás megengedtetett s mivel az ered­ményre vezetett, megállapittatott, hogy a felek között fix-vétel jött létre. 1897. D. 770. 15. Fix-vétel. A vevő, ki kész női ruhákkal kereskedik, 1892. január elején tavaszi ruhák készítéséhez szükséges modelleket rendelt az el­adónál oly kikötés mellett, hogy a szállítás 1902. január végén,

Next

/
Oldalképek
Tartalom