Szász János (szerk.): Védjegyjogi döntvénytár. A védjegyoltalomra vonatkozó törvények, rendeletek és nemzetközi szerződések, valamint a kereskedelemügyi minister és a bíróságok joggyakorlatának rendszeres gyűjteménye kapcsolatban az 1895. évtől 1910-ig belajstromozott fennálló szóvédjegyek betűsoros mutatójával. I. kötet (Budapest, 1911)
Ministeri rendeletek. 377 A kamarai védjegylajstromok alakja, rovatai es a bejegyzések. 588. ad 93824/IV/B/1906. sz. kereskedelemügyi ministeri rendelet : |890 : A kereskedelmi és iparkamarákhoz. K.t.-cz. Azon gyakorlati tapasztalat alapján, hogy a védjegyek be- 13jelentése körül eddig szem előtt tartott alakiságok több irányban ^' módosításra, illetve oly kiegészítésre szorulnak, melyek által főleg a központi ügykezelés megkönnyítése és egyszerűsítése lesz elérhető, egyidejűleg a védjegyek bejelentésének alakiságait szabályozó rendeletet bocsátottam ki, mely 1907. évi január hó 1-én lép hatályba.1) Midőn a kamarának ezen rendeletet miheztartás végett beküldőm, egyben a védjegyek oltalmáról szóló 1890 : II. t.-cz. végrehajtása tárgyában hivatali elődöm által 1890. évi április 30-án 25552. VI. sz. a. kiadott utasítás kiegészítése, illetve 2., 8. és 15. §-ainak módosítása mellett a következőket rendelem el : 1. A rendelet 1. §-a által előirt árújegyzék2) o yképen használandó fel, hogy egy példánya a bejelentéshez, szóbeli bejelentés esetén az ily esetben felveendő jegyzőkönyvhöz, egy-egy példánya a kamarai lajstromhoz, a lajstromzásról szóló bizonyítványhoz és a kereskedelmi és iparkamara által felterjesztendő havi kimutatásokhoz fűzendő, a hatodik példány pedig utóbbiakhoz mellékelendő. A klisék és a próbalenyomatok a lajstromozott védjegynek számával és a kamara székhelyének nevével jelölendők meg ; a próbalenyomatok a havi kimutatásokhoz mellékelendők. 2. A 25552/VI. 1890. sz. utasítás 15. §-a által megállapított A. minta helyett a B. alatt csatolt minta szerint készítendők jövőben a kamarai lajstromok, valamint a havonkint felterjesztendő lajstrom másolatok, még pedig minden egyes lajstromzást és megújítást különkülön iven feltüntetve, úgy hogy a felterjesztett egyes ivek a központi védjegylajstrom czéljaira felhasználhatók legyenek. Védj egy törléseket, átírásokat és egyéb bejegyzéseket ezentúl is az eddig szokásban volt alakban és módon lehet kimutatni, t. i. több bejegyzést egy iven összefoglalva. A központi védjegylajstrom egyöntetűségének biztosítása végett a kereskedelmi és iparkamarák a felterjesztendő havi kimutatások czéljaira a B. mintával beosztásra és nagyságra nézve (34 és 21 cm.) teljesen megegyező nyomtatványt kötelesek használni. A B. minta 1. rovatában a védjegy sorszámán kivül a kamarának székhelye is feltüntetendő. A 2 rovatba — úgy mint eddig — a védjegy példánya beillesztendő, illetve beragasztandó. 1) 1. 375. old. (587). 2) 1. 375. old.