Szász János (szerk.): Védjegyjogi döntvénytár. A védjegyoltalomra vonatkozó törvények, rendeletek és nemzetközi szerződések, valamint a kereskedelemügyi minister és a bíróságok joggyakorlatának rendszeres gyűjteménye kapcsolatban az 1895. évtől 1910-ig belajstromozott fennálló szóvédjegyek betűsoros mutatójával. I. kötet (Budapest, 1911)

.Szabadjelzések. 185 Alperes jogi képviseletének költségeit felperesekkel szemben 1890: megállapítom. " t-*cz A budapesti 18973. sz. alatt lajstromozott »Aspirin« szóból *• * álló védjegy ellen négyrendbeli törlési panasz adatott be : Valamennyi panasz ugyanazon védjegynek ugyanazon ok (1890 : II. t.-cz. 3. §. 3. pont) alapján való törlését kérvén, a panaszok együttes tárgyalása rendeltetett el. A fentnevezett panaszok az Aspirin szóvédjegy törlését azon az alapon kérik, mert az Aspirin szó lázcsillapító és izzasztószerek megjelölésére általánosan szokásos. Előadják, hogy a védjegytulajdonos által Aspirin név alatt forgalomba hozott gyógyszer az »acidumacetylo-salicilicum« összetétellel azonos, minthogy pedig ezen utóbbi olcsóbb, mint az Aspirin védj egy gyei ellátott szer, az orvosok a szegényebb néposztályhoz tartozó betegeknek az acidum-acetylo-salicilicumot rendelik, s ezt az illetők mint Aspirint fogadják el. Panaszosok előadása szerint ezek alapján megállapítandó az Aspirin szó szabadjegyi (Freizeichen) minősége, mert e szó a fogyasztóközönség felfogásában nem védjegyként, hanem árúnévként szerepel, s nem az árú eredetét, hanem magát az árút, a gyógyszert jelenti. Panaszlott a panaszokra benyújtott előterjesztésben előadja, hogy az Aspirin szót mint képzeleti elnevezést ő kreálta, az a védjegy belajstromozását 1899. április 19-ikét megelőzőleg a forgalmi körökben sem mint szótári név, sem mint pharmaceutikai árú jelző nem volt ismeretes, tehát a védjegy eredetileg érvénytelennek nem tekinthető, így az eredeti érvénytelenségre alapított panaszok elutasítandók. A költségekben a panaszosok egyetemleges marasztalását kéri. A határozat meghozatalánál a következők voltak mértékadók : A szóvédjegyeknél általában, de különösen a gyógyszerészeti védjegyeknél tapasztalható az a tény, hogy a közönség a szóvédjegyről azt hiszi, hogy ez a gyógyszernek közönséges elnevezése. Különösen áll ez olyan szóvédjegyekre, a melyek a latin vagy görög nyelv szógyökeiből vannak képezve, — mert a laikus fogyasztó ezeknek értelmét épp úgy nem ismeri, mint az illető gyógyszer pharmaceutikai nevét a kettő között nem tesz különbséget, mert nem is tudja, hogy ily különbség van. Ha egy ily szóvédjegy ismerttéválásának fejlődési menetét követjük, azt találjuk, hogy a mikor az orvos először rendeli a gyógyszert, s megmondja a betegnek, hogy mely elnevezés alatt kérje azt a gyógyszertárban, csak az orvos tudja azt, hogy az illető elnevezés nem árúnév, hanem védjegy, a beteg azonban ezt nem kutatja, mert ahhoz nem is szokott hozzá, hogy az orvos által rendelt gyógyszereket ebből a szempontból tegye vizsgálat tárgyává. Ám nyilvánvaló, hogy a laikus közönségnek ez a védjegy körüli járatlansága nem szolgálhat okul valamely védjegy