A törvényességi óvások gyakorlata. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvások folytán hozott határozatai, 1-2. r.: polgári jog, büntető jog (Budapest, 1958)

eső 75%-ába, vagyis a 7920 Ft-ba kellett volna beszámítani a felperes részére folyósított 6946 Ft 40 fillér táppénzsegélyt, és az alperest csak a különbözetként jelentkező 973 Ft 60 fillér megtérítésére kellett volna kötelezni. Az óvással megtámadott ítéletben alkalmazott számítási mód mellett ugyanis nem érvényesül a felperesre nebezedő kárviselési kötelezettség. (1955. XII. 30. — P. törv. eln. tan. 23.549/1955.) A baleset folytán meghalt személy tartásra jogosult gyermekeit megillető járadék mértéke A bíróság megállapította, bogy a volt férjének halálos balesetéből folyóan az alperest két kiskorú gyermekével szemben kártérítési kötelezettség terheli. A kiskorú gyermekek baleseti járadék iránti követelését mégis elutasította azzal az indokolással, hogy apjuk 1004 Ft-os keresetéből baleseti járadékként összesen annak 20%-a illeti őket, minthogy pedig az SZTK-tól havi 100—100 Ft járadékban részesülnek, nincs olyan káruk, aminek a megtérítésére az alperest velük szemben kötelezni lehetne. A felperes újabb keresetében a 7/1953. (II. 8.) M. T. sz. rendeletre hivatkozással kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központtól kapott járadékon felül a kiskorúak javára további 100 —100 Ft járadék fizetésére, mivel a hivatkozott rendelet 1. §-a szerint a kiskorúakat apjuk keresetének 40%-a, azaz összesen kerek 400 Ft illetné meg tartásdíjként. Az elsőfokú bíróság a keresetnek helyt adott. A másodfokú ítélet a keresetet elutasította. Indokolása szerint egymagában új jogszabály megjelenése nem szolgálhat alapul valamely jövőbeli visszatérő szolgáltatás mennyiségének vagy időtartamának a Pp. 230. § (1) bekezdése értelmében való megváltoztatására. A másodfokú bíróság ítéletét a legfőbb ügyész a törvényesség érdekében óvással támadta meg. Az óvás alapos. A megtámadott ítéletet követőleg meghozott VI. számú polgári elvi döntés 4. pontja megdöntötte a megtámadott ítéletnek azt az érvelését, hogy egymagában új jogszabály megjelenése, helyesebben hogy egymagában a 7/1953. (II. 8.) M. T. sz. rendelet megjelenése nem lehet jövőben visszatérő szolgáltatás felemelésének alapja. Kétségtelenül helyes az óvással megtámadott ítéletnek az az érvelése, hogy baleseti kártérítési perben a kötelezettség tartalma az elhalt részéről ténylegesen nyújtott tartás megtérítése. A közönséges élettapasztalat szerint azonban az átlagos keresetű szülő keresetéből legalább annyit fordít gyermekei tartására, mint amennyit a 7/1953. (II. 8.) M. T. sz. rendelet a gyermektartás legalacsonyabb mértékeként megállapít. Attól függően tehát, hogy átlagos keresetről van-e szó, amely teljes egészében, vagy túlnyomó részében a család elsőrendű anyagi és kulturábs szükségleteinek 72