Magyar döntvénytár, 7. kötet (1905)

Kitagadás. 653 hivatkozott I. R. 52. cz. 1. pontja alá vonható súlyos és jelentős méltatlanságnak lenne tekinthető s mert a felperes által az örökhagyó ellen vitt perek sincsenek megjelölve a végrendeletben s igy ezekre sem állapitható meg, hogy oly minőségű perek voltak-e, a melyek a hivatkozott I. R. 52. cz. 2. pontja alá esnének. De ha helyesnek fogadtatnék is el az alperes ama álláspontja, hogy a végrendeletnek idézett része a jelen percsomóhoz csatolt arra a két perre vonatkozik, a melyet a felperes az örökhagyó ellen atyaság elismerése iránt és becsületsértés miatt inditott, nemkülönben az emiitett perekben az örökhagyóval szemben tett gyalázó kijelentésekre, milyen az atyafisági per keretében foglalt ama kijelentés, hogy az örökhagyó ellene vérfertőzési kisérletre vetemedett, még sem forogna fenn törvényszerű kitagadási ok a felperessel szemben, mert az emiitett perek a hivatkozott I. R. 52. cz. 2. pontjában megjelölt perek közé nem tartoznak s mert az emiitett perekben 1868 április 6-án 21976. és 21979. számok alatt benyújtott kérvények szerint az örökhagyó a felperessel kibékült s az addig folytatott perekért neki megbocsátott. Továbbá az emiitett végrendeletben felhozott az a körülmény, hogy a felperes állandóan a nyilvános erkölcsiséget megbotránkoztató életmódot folytat, törvényszerű kitagadási oknak nem tekinthető, mert a hivatkozott I. R. 52. czime alatt elősorolt esetek közt ez az eset megemlitve nincs. De ha a jelzett körülmény a hivatkozott H. K. R. 52. czim 1. pontja alá vonható eset lenne is, a fenforgó esetben figyelembe venni nem lehetne azért, mert azt alperes a felperes tagadásával szemben nem bizonyitotta. A mi pedig a csatolt becsületsértési perben kihallgatott tanuk vallomásában emiitett tényeket illeti, azokat mérlegelés tárgyává tenni nem lehet azért, mert az örökhagyó a fentebb megjelölt két perben benyújtott kérvények szerint az addig történtekért a felperesnek megbocsátott. Végre az emlitett végrendeletben felhozott az a körülmény, hogy a felperes az örökhagyónak sok pénzébe került, nem képez törvényszerű kitagadási okot, mert a hivatkozott I. R. 52. czime alatt elősorolt esetek közt ez az eset megemlitve nincs. — Curia helybenhagyja. (1900 november 21. 2601.) b) Curia : Az ideiglenes törvénykezési szabályok 7. §-a szerint a szükségörökös a kötelesrészből csak a H. K. I. R. 52. és 53. czimeiben felsorolt kitagadási okok valamelyikének fenforgása esetében zárható ki, miből folyólag, ha elfogadtatnék is, hogy örökhagyót a felperes kitagadására, ennek az elsőrendű alperes viszonválaszában megjelölt nyilvános szerelmi viszonya vezette és ha a végrendeletben fel nem emiitett ez a szerelmi viszony perrendszerüen bizonyitva volna is, minthogy az nem tartozik a H. K. idézett czimeiben felsorolt esetek közé, a kitagadásra törvényszerű indokul akkor sem szolgálhatna ; mert továbbá az örökhagyó végrendeletének kitagadó rendelkezésében felperesnek a kötelesrészre való szorítása is benfoglaltatik s minthogy a szülő gyermekét minden indokolás nélkül feltétlenül jogositva van a kötelesrészre korlátozni : felperes az érvényes végrendeletnek ezt a rendelkezését meg nem támadhatja s nem támadhatja meg azon az alapon sem, hogy a végrendeletben egyik indokul általánosságban felhozott az az ok, hogy felperes az örökhagyó családjára szégyent hozó életmódot folytatott, bizonyítást nem nyert, mert meg nem állapitható, hogy örökhagyót ennek a rendelkezésnek megtételére egyedül a fent jelzett, általa valónak tartott, bár