Magyar döntvénytár, 7. kötet (1905)

462 Növedékjog. jogutódainak ítéltetett meg, felpereseket pedig a megürült örökrész nem illeti, a másodbiróság Ítéletét, a kereset főtárgyára nézve, ebből az okból, kellett helybenhagyni. (1901 június 20. 2579. sz.) Hasonló alapon áll a Curia 4843/1898. sz. Ítélete, közölve alább 301. sz. a. Jegyzet: A Curia által 3893/1904. sz. a. megbírált jogesetben az örökhagyó í>minden vagyonát A.-nak és nejének« hagyta; a nőre nézve azonban a végrendelet érvénytelen volt (1876 : XVI. t.-cz. 9. §.), miért is a megürült örökrész a növedékjognál fogva, tehát az egész hagyaték a férjnek Ítéltetett meg. 285. A többek javára együttesen (osztatlanul) tett hagyomány esetében, az egyik vagy másik hagyományos kiesése folytán, az erre eső rész a társhagyományost illeti meg. Jogeset: Néhai T. J. többek között következően végrendelkezett »a .... pénztárban kamatozásra van már évek óta tízezer frt, ezt az összeget D. J. áldozár urnák oly kikötéssel hagyományozom, hogy azt szent misék fejében, egy misét 20 kr.-ral számítva, csonkitatlanul fogadja el.« (5. pont) és »a mi pénz a hagyatéki összegeken felül marad, adassék 20 kros misék fejében a buzgó lelkületű V. és Sz. áldozár uraknak oly kikötéssel, hogy a hagyatékozott összeg a misék számára nézve csorbítatlanul maradjon.« (35. pont.) A perben az volt a vita tárgya, hogy a hagyományozott összegeknek csak a kamatai illetik meg a nevezett áldozárokat, mint azt a törvényes •örökösök, vagy egyúttal a tőke is, mint azt az áldozárok vitatták és hogy Sz. lemondott-e a részére tett hagyományról s e lemondás folytán az öröklés a törvényes örökösöket vagy a társhagyományos »V« áldozárt illeti-e ? Pécsi tábla : A tábla a végrendelkező akaratát akként értelmezte, hogy a hagyományozott összegek a hagyományozóknak átadandók és a hagyományok czéljaként meghatározott utasítás teljesítése a hagyományosoknak reájuk bízott lelkiismereti feladatává tétetik, minek folytán ezen feladat és meghagyás teljesítése sem bírósági intézkedés tárgyává nem tétethetik, sem a törvényes örökösök által nem korlátozható. Helybenhagyja indokai alapján és azért: mert néhai T. J. végrendeletének 35. pontjában, a többi hagyományok kielégítése után fenmaradó pénzt V. és Sz. alpereseknek együttesen (osztatlanul) hagyományozván, annak, hogy ezek egyike vagy másika a hagyományt visszautasítja, nem az a jogkövetkezménye, hogy az a törvényes öröklés tárgya lett, hanem az, hogy az egész hagyomány a társhagyományosra száll. Ha joghatályosan lemondott volna is tehát Sz. a neki rendelt hagyományról, az azt elfogadó »V.« alperest illeti meg ; és mert a végrendelet 5. pontjában foglalt »csonkitatlanul« és 35. pontjában foglalt »csorbitatlanul« szavaknak nem az az értelme, hogy az e pontokban tett hagyományok örök időre csonkitatlanul és csorbítatlan fenmaradjanak, hanem az előbbié az, hogy a 10.000 forint csonkitatlanul adandó át D. J.-nek, az utóbbié pedig az, hogy a hagyományok kielégítésén felül maradt pénz V. és Sz. alpereseknek adassék át s ezeknél a misék számára maradjon csorbítatlan. Ezeknél fogva ki van zárva, hogy akár az egyik, akár a másik összeg törvényes öröklés tárgyát képezhetné. (1903 május 19. 2545/1903. sz. L. még a Curia igen érdekes 3057/1884. sz. 7109/1898. sz. ítéletét lentebb.)