Magyar döntvénytár, 7. kötet (1905)

402 özvegyi jog. értéke és elsőrendű felperes társadalmi állására és arra tekintettel állapíttatott meg évi 120 írtban, mert felperes a hagyatéki ingatlanok összes jövedelmét maga 200 írtra értékelte s alperes ez ellen kifogást nem tett. (Curia : 1899 október 19. 2625. sz.) 192. Az özvegyi jog végrendeletileg szabályozható ugyan, de csak annyiban, a mennyiben ez által a nőnek a lakás és a vagyon értékének megfelelő tartáshoz való joga csorbulást nem szenved. (Curia: 1899 november 29. 3475. sz.) a) A férj azon joga, hogy nejének özvegyi jogát végrendeletileg szabályozhassa s korlátozhassa, nem vonható kétségbe. Mert az özvegyi jog ma is ugy áll fenn, mint állott hajdan, az egy különbséggel, hogy megszoritását csak a leszármazók követelhetik. Már pedig 1848 előtt sem korlátozhatta az özvegyi jog a férj végrendelkezési szabadságát azon a határon tul, a meddig maga az özvegyi jog terjedt s e jog állott mindenkor abból, hogy az özvegy követelhetett férje társadalmi állásának s vagyoni állapotának megfelelő lakást s tartást özvegysége tartamára s kiházasitást ujabb férjhezmenetele esetén (Hk. I. E. 67. t.-cz.). Ezeken a törvényes határokon tul nem tartoztak a férj törvényes örökösei se tűrni az özvegyi jogot, mert volt joguk annak megszoritását, a törvényes határok közé visszaszorítását birói uton követelni és a végrendelkező férjnek nem lehetett kevesebb joga, mint végrendelet nélküli halála után törvényes örököseinek. De a férj végrendelkezési jogát özvegyével szemben ki is fejezi az 1840 : VIII. t.-cz. 16. §-a, mely csak a jobbágyokról s ezek özvegyeiről szól ugyan, a mely mellett áll azonban az is, hogy a nemes férjnek soha sem volt kevesebb joga, mint a jobbágy férjnek s a jobbágy özvegyének sem volt férje szabad rendelkezésű vagyonában kevesebb joga, mint a nemes ember özvegyének. És a midőn az országbirói értekezlet 1861-ben a végrendelkezési szabadságot, mely akkorig a szerzeményiekre volt szoritva, az ideigl. törv. szab. 7. §-ában kiterjesztette az ősi öröklött javakra is : ugyanott nyomban korlátozta is ama szabadságot nem az özvegyi jog, hanem a leszármazók s a szülők köteles része által ugy, hogy a végrendelettel szemben a leszármazó örökös az özvegyi jog megszoritását csak saját köteles része erejéig követelheti. De ebből azt, hogy a férj az özvegyi jogot nem szabályozhatja, annál kevésbé lehet következtetni, mert az ideigl. törv. szab. 16. §-ának az özvegyi jog megszoritását tárgyazó része nem a végrendeleti, hanem a törvényes öröklés esetére szól; és az a következtetés, mely szerint a férj az özvegy haszonélvezetét csak leszármazói érdekében szoríthatná, leszármazók hiányában pedig épen nem szoríthatná a megfelelő lakásra s tartásra, ellenkezik az id. törv. szab.-nak ugy 7. §-ával, mely a végrendelkezés szabadságát állitotta fel, mint 16. §-ával is, mely az özvegyi jog terjedelmét sem a végrendelkező férj, sem ennek örökösei ellenében nem bő vitette. A mi már most az alperes özvegyi tartására megállapítandó évi járadék mennyiségét illeti, itt nem az a kérdés, hogy milyen arányban osztassanak fel a hagyaték jövedelmei felperesek s az alperes közt, hanem egyedül az, hogy jogosan s méltányosan mennyit igényelhet alperes özvegy a maga tartására férje rangjához mérten ? Ily megfelelő tartásra neki joga van, tekintet nélkül arra, hogy a