Magyar döntvénytár, 7. kötet (1905)

344 A jobbágy gyermekeinek öröklése. Marosvásárhelyi tábla : A kereset tárgyát a néhai Cs. J.-nek székelyörökség természetével biró s csupán fiuörökösöket illető ősi vagyonából felperest mint az elhaltnak leánygyermekét hajadoni jogczimen megillető kiházasitásnak a fiútestvérek, illetve ezek egyikének jogutódai részéről való kiszolgáltatása képezte. A per rendén nem vitatott tény, hogy Cs. J. az általános osztrák polgári törvénykönyvnek a volt erdélyi országrészre nézve 1853 szeptember 1-én történt hatálybaléptetését megelőző időben halt el, hogy annak két fia Cs. K. és I. s több leánytestvérekkel együtt felperes is, a néhainak törvényes gyermekei s végül, hogy az elhaltnak hagyatékát képező összes vagyon a régi Székelyföldön volt, a hol a H. K. III. r. 4. czime szerint is elismerve, az általános hazai törvényektől különböző törvények és szokások voltak érvényben. A Székelyföldön a leányok kiházasitásáról egyedül rendelkező 1555. Constitutio 20. pontja szerint a fiu- és leánymaradékokat hátrahagyó ember után az örökség, tehát az összes vagyon, a szerzeményre való tekintet nélkül, a fiút illeti, de ugy, hogy a fiu a leányt, ki-ki a maga székének törvénye szerint kiházasitsa. A miből önként következik, hogy a leányutódot — fiu-örökös létezése esetében — az apai összes vagyonból hajadoni jogon csupán a kiházasitás iránt való jog illette meg. Felperes a jelen per rendén nyiltan beismerte, hogy habár állitása szerint csupán a szerzeményi vagyonból 2200 frt értéket a fiútestvérektől az apa halála után megkapott s minthogy ez az érték őt a fennebbieknél fogva törvény szerint osztályrészül nem illette meg és azt, mintha a »székének törvényei szerint« őt ennél több értékű kiházasitás illette volna, felperes fel sem hozta ; ennélfogva a H. K. I. r. 101. czimének azon általános rendelkezésénél fogva is, hogy ha leányok az apai javakból részt kaptak, kiházasitást nem igénylhetnek, ez az érték a kiházasitásra vonatkozó hajadoni igény teljes kielégítésére szolgálván, felperesnek ezen a czimen további követelési joga nincs. (Curia helybenhagyja. 1900 október 30. 5467.) III. CZIM. A felmenők és oldalági rokonok öröklése. H. K. I. R. 47. czim az atyafiak közt megosztott minden efféle fekvőjószág és birtokjog, valamelyiküknek örököse nem lévén, száz, kétszáz és ennél több év multán is (még ba közülük egyik-másik atyafi a negyedik izen tul is a nemzetségbe házasodott is) legott a többi őtet túlélő, s örökösökkel megáldott atyafiura háramlik, ha ugyan ezek az életben levő atyafiak okirattal bebizonyíthatják, hogy az elhalt és örökösöktől megfosztott atyafiú a nemzetség egyenes ágán az ő igazi vérségükből származott. I. §. Okiratok hiányában pedig tanúbizonysággal is törvényesen igazolhatják származásukat és családfájuk törzsökét és ágát, de nem tovább, mint hatvan éven belül. 4. §. Mert csakis a vérségi származás és az atyafiúi kölcsönös osztály vonja maga után a fekvő javaknak viszonyos és kölcsönös átszállását és háromlását. Ideigl. törv. szab. 10. § Leszármazók hiányában az apa és anya hivatvák öröklésre, mindenik azon érték erejéig, mely tőlük vagy águktól akár végrendelet folytán, akár a nélkül, az örökhagyóra hárult, az apai ágról származott vagyon az apára, az anyai ágról eredt vagyon pedig az anyára szállván vissza. Ha a hagyatékból