Magyar döntvénytár, 7. kötet (1905)
Hozomány. 147 tott tényből, hogy felperes és a végrehajtást szenvedő, mint házastársak, •a mindegyikük külön telekkönyvi tulajdonát képezett ingatlanokon közös gazdálkodást folytattak, s az igényelt ingóságok a házasság "tartama alatt a végrehajtást szenvedő által vásároltattak, meg nem állapitható közszerzemény létezése, sőt a közszerzemény alatt csak a házasság megkötése időpontjában létezett és a házassági kötelék megszűntekor létező vagyonérték összehasonlitása után eredményezett és a házasság megszűntekor mutatkozó értéktöbblet értendő; azonban a felebbezési biróság nem sértett anyagi jogszabályt, a mikor annak -ellenére is felperes tulajdonjogát a felülvizsgálat tárgyát képező ingókra meg nem állapította, sőt ezekre nézve igénykeresetével elutasitotta, mert még ha megállapittatott volna is, a mi pedig a fentiek szerint meg nem állapíttatott, hogy a végrehajtást szenvedő ezeket az ingókat felperes hozományi pénzén vette, ebből a ténykörülményből felperes tulajdonjogát a vett ingókra jogilag következtetni annál kevésbbé lehet, mert ha felperes átadta volna is hozományi pénzét a végrehajtást szenvedőnek és ha a vásárlás eme pénzen történt volna, nincs megállapítva, hogy a vásárlás a felperes megbizásából a felperes javára ^s nevére történt volna. A hozományi pénznek a férj kezéhez, a közös gazdaság felszerelési tárgyainak megvétele czéljára átadása jogilag felperesre nézve csak azt eredményezné, hogy felperes hozományi pénzét férjének átadván, ez pedig azt a közös gazdaságba beruházván, ez által felperesnek férje irányában az átadott hozományra nézve igénye, de a vásárolt felszerelési tárgyakra tulajdonjoga nem származott. (1899 már-czius 11-én I. G. 623/1898. sz. a.) 59. A kérdéses tárgyak a házasság folyama alatt szereztettek, s ha netalán azokba a hozományi tárgyak értékének valamely része be is fektettetett volna, ez tulajdonjogot a nő részére nem, hanem legfeljebb is férje ellen a befektetett érték megtérítéséhez lehető jogát állapithatná meg. (A Curia mint legfőbb Ítélőszék 1876 október 27-én 7661. sz. a.) 60. A tulajdonjogilag férjre átruházott ingatlanok a házasság megszűntével hozomány czimén egyedül annak bizonyítása mellett követelhetők vissza, hogy azok a férjnek valóban csak hozományul adattak át. Curia: Igaz ugyan, hogy a hozomány jogi természete nem zárja ki, hogy annak tárgya, tekintet nélkül elhasználható, vagy el nem használható minőségére, a férj tulajdonába menjen át, de hogy oly ingatlan dolgok, a melyek a házasság megkötése alkalmából a nő és annak rokonai részéről tulajdonjogilag a férjre ruháztattak, a házasság megszűntével a nő hozomány czimén visszakövetelhessen, igazolnia kellene, hogy azok a férjnek valóban csak hozományul adattak át. A per tárgyát tevő ingatlanok azonban, mint azt a másodbiróság helyesen kifejtette, hozományt nem képeznek; ugyanis: a keresethez Á) alatt mellékelt házassági szerződés 5. pontjában felsoroltatván azok az ingatlanok és ingóságok, melyeket felperes férjhez menetele alkalmából .az anya és a testvérek beleegyezésével a szülői vagyonból kapott, ugyan10*