Magyar döntvénytár, 5. kötet (1905)

Curiai bíráskodás. 81 Kérvényezők kifejtett álláspontjukhoz ragaszkodnak. Annak megjegyzése mellett, hogy a kérvényben egyetlen választó sem lévén megnevezve, a kik előtt Hámori László azt az állított Ígéretet tette, hogy ha őt választják meg, a legelő felosztva nem lesz és a kik Vin­czellér János román lelkész házához tereitettek és ott szavazatukért pénzt kaptak volna és egyetlen tényadat sem lévén felhozva arra nézve, hogy Radnyán Miklós a választóknak kijelentette, hogy az igért pénzt a válasz­tóknak meg fogja adni; ezekre a körülményekre, miután a kérvényben ezekre vonatkozóan érvénytelenségi tény megjelölve nincs, a .vizsgálat elrendelhető nem volt; továbbá annak előrebocsátásával, hogy habár a kérvényben a Hámori László által állítólag díjazott lelkészek névszerint felsorolva nincsenek, de minthogy a szóban forgó lelkészek görög-keleti és görög-katholikus lelkészeknek vannak megjelölve, minthogy a kérvény további folyamán a görög-keleti és görög-katholikus lelkészek meg vannak nevezve, minthogy az ekként megnevezett lelkészek, a választói névjegy­zék tanúsága szerint, választók és tényleg Hámorira szavaztak és mint­hogy ezek a lelkészek a tárgyalás során névlegesen meg is jelöltettek,, tényként megállapítható, hogy a lelkészek a kérvényben meglettek nevezve, ezeknek figyelembe vételével és a tárgyalás eredményéhez képest a m. kir. Curia 1902 január 15-én 49. sz. a. hozott végzésében tüzetesen megálla­pította azokat a tényeket, a melyek a vizsgálat alapjául szolgálnak és a kérvényezők által bizonyitandók és ezen tényekre nézve a bizonyítási eljárást el is rendelte. A vizsgálat teljesittetvén és 1902 május 5-én a nyilvános szóbeli tárgyalás megtartatván, ennek eredményéhez képest a kérvény elutasí­tandó volt a következő okokból: ... a kérvényezők azt a tényállítást, hogy Hámori László pár nappal az 1901 október 2-án volt országgyűlési képviselőválasztás előtt Vinczellér János, Popa Isaia, Hentes Popaia és Gisoj János görög-keleti és görög-katholikus lelkészekkel abban egyezett meg, hogy minden víz­aknai iskola részére két-két ezer forintot fog adni, nem bizonyitották ; tekintve, hogy kérvényezőknek az a tényállítása, hogy Vinczellér János, Popa Isaia, Hentes Isaia és Gisoj János román lelkészeknek Hámori László abból a czélból, hogy reá szavazzanak, pénzt adott, ezeknek a lelké­szeknek a vallomásával nemcsak megerősítést nem nyert, hanem egye­nesen megczáf oltatott; tekintve, hogy kérvényezőknek az a tényállítása, hogy Hámori László kijelentette, hogy a választásra a maga részéről több ezer forintot rászánt, és hogy a papokat s oláh választókat lekenyerezi, bizonyitatlan maradt ... és mert másrészt Zsedényi Ottó tanúnak Frink József tanú által részben támogatott abból a vallomásából, hogy Hámori László neki a válasz­tás előtti napon azt mondotta, hogy a román választókat Mocsonyi leve­lével lekenyerezte és azután hozzátette, hogy pár ezer forintot rászánt jótékony czélra, ha megválasztatik és ezzel kapcsolatosan Hámori László képviselőnek eskü alatt tett abból a vallomásából, hogy Zsedényi Ottó előtt tett kijelentése akként történt és abból állott, hogy a választás előtt pár nappal Zsedényi Ottót meglátogatván és pártfogását kérvén, ennek arra a megjegyzésére, hogy kissé későn érkezett és hogy a dolgot, ha képvi­selő akar lenni, a román papokkal kell elintéznie, adta azt a feleletet, Grecsák : Magyar Döntvénytár. V. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom