Magyar döntvénytár, 5. kötet (1905)
VI Előszó. Az 1874 : XXXIII. t.-cz. alapján a választói jogosultság és az ezzel kapcsolatos kérdések tekintetében csupán azoknak az eseteknek a közlésére szorítkoztunk, a melyek magával a választói jog kérdésével függnek össze. A gyűjteménynek azt a czélját, mely a döntvények és elvi jelentőségű határozatok nagy tömegének szakok szerint való csoportosításában s az indokoknak csupán kivonatos közlésében nyilvánul, a magyar kir. közigazgatási biróság által az általános közigazgatási, továbbá adó- és illetékügyekben hozott határozatok összeállításánál is szigorúan szem előtt tartottuk. Ez érdekből a közigazgatási részt, a kir. közigazgatási biróságról szóló 1896 : XXVI. t.-cz. czimei, a pénzügyi részt pedig az illetéki törvények ép szabályok hivatalos összeállításának szakaszai s az ehhez csatolt illetékdijjegyzék tételszámai, illetve az utóbb hozott törvények szakaszai szerint csoportositottuk s ugyané czélból az e munka I. kötetében egész terjedelemben közölt döntvényeknek csupán határozati részét közöljük a megfelelő csoportnál, az elvi jelentőségű határozatokat pedig kivonatosan akként adjuk, hogy az indokokat csak annyiban közöljük, a mennyiben* azok az elvi kijelentésre vonatkoznak vagy az e részben követett birói gyakorlat felismerésére vezetnek. Budapesten, 1905 január havában.