Magyar döntvénytár, 5. kötet (1905)
Curiai bíráskodás. 41 a rovatos szavazási ivben ilyen nevü egyén nem fordul elő azok között, a kik a képviselőre szavaztak. A biróság a kérvényezők előadását a bizonyitás elrendelésére, következőleg a választás érvény telenitésére alkalmasnak nem találj a,'és pedig azért: mert a törvény az etetés-itatás, mint érvénytelenségi okra nézve a 3. §-nak 6. pontjában megállapítja, hogy annak alkotó elemei közé tartozik nem csak az, hogy a jogosult választókkal szemben követtessék el, hanem az is, hogy az abból a czélzatból történjék, hogy a választásra jogosult választók a képviselőre vagy más jelöltre szavazzanak, vagy hogy a szavazástól tartózkodjanak, ugy, hogy olyan esetben, a midőn nem is állíttatik, hogy az etetés és itatás jogosult választóval szemben a törvényben körülirt czélzattal követtetett el, az érvénytelenítő ténynek tényálladéka hiányzik. Hogy tehát a törvényben előirt czélzat megállapítható legyen, szükséges ismerni azokat a személyeket, kik az etetésben és itatásban résztvettek, mert e nélkül sem azok választói minősége, sem azok a körülmények birói megállapítás és mérlegelés tárgyát nem képezhetik, melyek az érvénytelenítő ok birói felismerésére vezethetnek, ezeket a közelebbi adatokat pedig, a dolog természete szerint a kérvényezők tartoztak volna beszolgáltatni, minthogy azonban ilyen közelebbi adatot meg nem jelöltek, egyetlenegy választót meg nem neveztek, pusztán annak a ténynek megállapítására, hogy a karczagi I. negyvennyolczas körben lakoma tartatott, a bizonyitásfelvétel elrendelhető nem volt. Ugyanezen IV. a. fejezet 2. pontja alatt előadják kérvényezők, hogy a 19. pont alatti nyilatkozat aláírói azt bizonyítják, hogy az 1901 szeptember 30-án és október 1-én a madarasi negyvennyolczas körben, továbbá két kisebb körben lakoma volt, a mely lakomán valamennyi jelenlevő részegségig leitta magát; elmondják azt is, hogy a tanuk állítása szerint ezen lakomán kik vettek részt és kérik is, hogy a lakomán részt vett és a képviselőre szavazott választók szavazata, számszerint 14 szavazat, az 1899 : XV. t.-cz. 4. §-a alapján érvénytelennek kimondassék, mely állításuk szerint érvénytelen szavazatok számát kérvényezők a tárgyalás alkalmával tizenháromra tették és a becsatolt 35. alatti jegyzékben is igy jegyezték fel. Felhozzák a kérvényezők azt is, hogy a megnevezett tanuknak tudomásuk van arról, hogy a választás előtt történt etetés-itatás 500 forintba került s ez összegről szóló számlát Hajdú József madarasi lakos, a képviselő pártjának elnöke és ama negyvennyolczas kör elnöke, melyben az etetésitatás folyt, a választás után való napon maga bevitte Karczagra Madarász Imre képviselőnek. Kérik is a III., IV., V. alatt előadottak alapján kimondani, hogy Madarász Imre a választói jog törvénytelen befolyásolása folytán jutott a szavazatok egy bizonyos mennyiségéhez s ennek alapján választása megsemmisítendő. Itt megjegyzendő, hogy az itt kérdés tárgyát képező madarasi etetésitatás a kérvény IV. pontja alatt van felhalmozva, mint második alpont, ezen IV. alatti pont vagy fejezet bevezető részében pedig a törvény 3. §-ának 6. pontjára történik hivatkozás és az V. fejezet alatt tárgyalt esetek sorában a kérvény 18. lapján egy önálló pontban azt a kérelmet terjesztik elő kérelmezők, hogy a mennyiben a 19. számú nyilatkozatban