Magyar döntvénytár, 5. kötet (1905)
Curiai bíráskodás. 95 kétségtelenül nem igazolja és az, tekintettel a keresztnév teljes különbözőségére, különben is csak a névjegyzéknek felszólamlás utján való kiigazítására szolgálhatna alapul. 3. Kérvényezőknek ez a kifogása nem bir semmi alappal, mert a sándorfalvi névjegyzék 51. tétele alatt választóul Kovács B. János van bejegyezve és a rovatos szavazási ivek szerint a II. küldöttség előtt 17. alatt ugyancsak ez a választó és nem Kovács B. József szavazott le Enyedi Lukácsra. 4. Pósa György megtámadott szavazatát a m. kir. Curia érvénytelennek mondja ki azért, mert Pósa György a tápéi választói névjegyzékben nem foglaltatik, az a körülmény pedig, hogy ez a Pósa György azonos volna akár az 59., akár a 60. tétel alatt választóul bejegyzett Pósa Mihálylyal, kiknek egyike az első küldöttség előtt 16. alatt Enyedi Lukácsra szavazott, a községi elöljáróság és a bizalmi férfiak által kiállított, vélelmezésen alapuló I. 50. alatt csatolt bizonyitványnyal igazolva nincs. Az előadottaknál fogva tehát Beretka András és Pósa György szavazatai az 1899 : XV. t.-cz. 4. §-ának második bekezdése értelmében, Enyedi Lukács > szavazataiból levonandók. A kérvény előterjesztett tartalmával szemben Kis Vas József és társai az V. 5. alatt érvényesített eset kivételével fenntartják a kérvényezők ellen intézett és velők közölt ellenkérvényt. Czélja szerintök az ellenkérvénynek kimutatni azt, hogy dr. Kelemen Béla ellen oly érvénytelenségi okok forognak fenn, a melyek esetleges megválasztását érvénytelenné tették volna, hogy tehát kérvényezők részéről előterjesztett és az 1899 : XV. t.-cz. 28. §-ára alapított kérésnek már ez okból, de azért sem lehet helye, mert dr. Kelemen Béla az érvényes szavazatok többségét el sem nyerte. Ennek a kimutatására az ellenkérvénynyel egyezően, a következőket terjesztették elő a szóbeli tárgyalásnál : I. Ez alatt érvényesitik az 1899 : XV. t.-cz. 3. §-nak2. pontjára alapított érvénytelenségi okot; érvénytelenségi tényékül pedig előterjesztik : 1. hogy dr. Kelemen Béla 1901. évi szeptember 26-án Dudás Imre, Czékus A. András, Maróti J. András, Juhász Károly és Maróti Vendel dorozsma-göbölyjárási választóknak azt igérte, hogy ha reá szavaznak, ad a göbölyjárási uj kápolnára azonnal 100 koronát és szavazás után még 100 koronát. Másnap ezt az igéretét lakásán Dudás Imre és Maróti Vendel előtt megismételte. A vagyoni előny szerintök abban fekszik, hogy e kápolna fentartása a göbölyjárási róm. kath. híveket s ezek között a fent nevezetteket terheli. Ennek bizonyítására tanukat kérnek kihallgatni. Kérvényezők ezzel szemben tagadnak. 2. Hogy ugyanez alkalommal elővette ifj. Czékus Ferencz a kötelezőt, melynek alapján a göbölyjárásiak a kápolna építésére felvett kölcsön czimén kamatozó 400 írttal adósai és dr. Kelemen Béla jelenlétében kijelentette; hogy elengedi a kamatot, ha Kelemen Bélára szavaznak; dr. Kelemen Béla ebben részes, mert ifj. Czékus Ferencz kijelentésére nyilatkozatot nem tett. Kérvényezők ezt tagadják és S. 1. alatt csatolják ifj. Czékus Ferencz nyilatkozatát.