Magyar döntvénytár, 4. kötet (1905)
98 A polgári törvénykezési rendtartás. 8. §. fizetett tartásdíj összegének leszállítását kérte, illetőleg azt, hogy a gyermekek neki adassanak át. Az árvaszék hatáskörét megállapítván, az ügy érdemében nem határozott, hanem az ügyet a fennforgó hatásköri összeütközés esetének eldöntése végett, a kir. belügyminister úrhoz terjesztette fel. Az előadott tényállás alapján a közigazgatási hatóság hatáskörébe kellett az eljárást utalni, mert az 1877 : XX. t.-cz. 13. §-ának rendelkezései szerint abban az esetben, ha a szülők törvényesen el nem váltak, de tartósan különválva élnek, ideiglenesen, t. i. addig, a mig a tartás kérdésében a házassági per birósága határoz, a gyámhatóság van hivatva határozni. (1902 április 8-án 1902. évi 10902. I. M. sz. a.) 282. Gyámság alatt állott egyénnek az árvapénztárban kezelt pénzét, a gyámság alól felszabadulása után a gyámhatóság megkeresésére, a bíróság akkor is köteles birói letétül elfogadni, ha a felszabadulásra vonatkozó határozatot a volt gyámoknak távolléte miatt nem lehetett kézbesíteni. A kir. ministerium : L—i illetőségű K. József javára kiskorúsága idejében a gyámpénztárba 6 frt készpénz folyt be. Ezt az összeget, miután K. József nagykorúságát elérte, a vármegye árvaszéke a nevezettnek a gyámhatóság alóli felszabadulása tárgyában hozott határozatával együtt megküldte kézbesítés végett az illetékes szolgabírói hivatalnak, a kézbesítés azonban eszközölhető nem volt, mert K. József Amerikába, ismeretlen helyre távozott. A vármegye árvaszéke erre a szóban forgó készpénzt bírói kézbe kívánta letenni, de a k—i járásbíróság az említett összeget bírói letétül el nem fogadta. Az e tényállás szerint felmerült hatásköri összeütközés kérdése ugy volt elintézendő, hogy a járásbíróság a letétet elfogadni tartozik, mert az 1877. évi XX. t.-cz. 286. §-a értelmében a gyámoltak pénzei csak a felettük gyakorolt gyámhatóság tartama alatt kezelhetők az árvapénztárak által, és ha a gyámhatóság alóli felszabadulásra vonatkozó határozat az illetőnek, mint a jelen esetben, nem kézbesíthető, tartozik az illető árvaszék, ugyanazon törvényszakasz értelmében, a pénzt birói kézbe letenni. Az a körülmény, hogy K. József ismeretlen helyen van, az 1877. évi XX. t.-cz. 286. §-ában foglalt idézett rendelkezések alkalmazását nem gátolja, mert K. József az 1877. XX. t.-cz. 28. §-ának d) pontja alapján ez idő szerint még gondnokság alá helyezve nincsen, tehát gyámhatóság alatt nem áll és mert a bíróságnak nern feladata a távollevők gondnokság alá helyezését szorgalmazni, hanem e tekintetben az 1877. évi XX. t.-cz. 32. §-a irányadó. (1894 június 10-én.) 283. Magánkötvény őrzése birói hatáskörbe tartozik. A gyámhatósági rendelkezés körében a magán adóslevelek is pénzértéknek tekintendők. A kir. ministerium : K.-né, P. Mária arról a 93 frt 43% krról, a melylve] gyermekeinek : K. Annának, K. Máriának és K. Istvánnak apai örökrészök fejében adósa volt, 1849. évi deczember hó 12-én kötelezvényt állított ki.