Magyar döntvénytár, 3. kötet (1904)

A végrehajtási eljárás. 40. §. 47 b ) a felsőbb bíróságnak azon határozata, a mely a végrehajtás alapjául szolgáló határozatot feloldotta vagy póteljárás elrendelése mellett megsemmisítette ; c) halasztó hatálylyal nem bíró igazolás, perujitás vagy semmiségi per folytán hozott, még jogerőre nem emelkedett azon határozat, mely a végrehajtás alapjául szolgáló határozatot hatályon kivül helyezte, megváltoztatta vagy megsemmisítette ; d ) a végrehajtás megszüntetése, korlátozása vagy felfüggesztése iránt indított, de halasztó hatálylyal nem bíró kereset (31. §.) folytán, a végrehajtásnak megszün­tetését, korlátozását vagy felfüggesztését kimondó, még jogerőre nem emelkedett ítélet. Részben megváltoztató, feloldó, hatályon kivül helyező vagy mégsemmisitő, ugy a végrehajtásnak részbeni megszüntetését, korlátozását vagy felfüggesztését kimondó határozatok csak a végrehajtás azon részére bírnak halasztó hatálylyal, a melyre vonatkoznak. Folytatandó a végrehajtás az a ) pont esetében, ha a felsőbb bírósági határozat megváltoztatásával azon határozat, melynek alapján a végrehajtás elrendeltetett, helybenhagyatik ; a b ) pont esetében, ha ujabb végrehajtható határozat hozatik ; a, c.) pont esetében, ha jogerőre emelkedett határozat által a felsőbb bíróság az iga­zolásnak, a perújításnak vagy semmiségi pernek helyt' nem ad, vagy ujabb végre­hajtható határozatot hoz ; a d ) pont esetében pedig, ha a megszüntetés, korlátozás vagy felfüggesztés iránt indított kereset jogerőre emelkedett birói határozattal elutasittatik. 169. (Az elsőbiróság az előterjesztést elutasította., mprt:) az a körül­mény, hogy az előterjesztő a kielégítési végrehajtás alapjául szolgáló két egybehangzó ítélet ellen jogorvoslattal élt, az árverés kitűzését és meg­tartását nem akadályozza. Budapesti tábla : Az elsőbiróság neheztelt végzését helybenhagyja indokainál fogva és azért, mert az 1881 : LX. t.-cz. 28. §-a a) pontja és 39. §-a a) és b) pontjaiban foglalt azok az esetek, melyek az árverésre halasztó hatálylyal birnak, fenn nem forogván, a kiküldött törvény­szerűen bocsátotta ki az árverési hirdetményt. (1902 április 30-án 20618/1902. sz. a.) 170. A végrehajtási cselekmény jogerőre emelkedvén, az a körülmény, hogy a végrehajtást szenvedő a végrehajtás elrendelésének alapjául szolgáló másodbirósági Ítélet ellen felebbezéssel élt, a lefoglalt követelés utal­ványozásának útjában nem áll. (Budapesti tábla 1901 november 20-án 8695/1901. sz. a.) 40. §. Vissz végrehajtásnak helye van: a ) ha azon határozatot, melynek alapján a végrehajtás elrendeltetett és fogana­tosíttatott, felebbezés vagy felfolyamodás folytán hozott s jogerőre emelkedett hatá­rozat által a felsőbb bíróság megváltoztatta vagy póteljárás rendelése nélkül az egész eljárással együtt megsemmisítette ; b) ha halasztó hatálylyal nem biró igazolás, perujitás vagy semmiségi per folytán hozott s jogerőre emelkedett birói határozat által azon határozat, melynek alapján a végrehajtás elrendeltetett és foganatosíttatott, hatályon kivül helyeztetik, egészben vagy részben megváltoztattatik avagy megsemmisíttetik ; cj ha a végrehajtás megszüntetése, korlátozása vagy felfüggesztése iránt indított, de halasztó hatálylyal nem biró kereset folytán hozott s jogerőre emelkedett ítélettel a végrehajtás megszüntetése, korlátozása vagy felfüggesztése kimondatott. A fentebbi a ), b ) és o ) pontok esetében akkor is helye van a visszvégrehaj­tásnak, ha a végrehajtást szenvedő a végrehajfcatót a végrehajtás megelőzése szem­pontjából önként kielégítette, de csak akkor, ha a kielégítés vagy a bíróság közbe­jöttével vagy a kiküldött előtt végrehajtási eljárás alkalmával történt vagy közok­irattal igazoltatik. A vissz végrehajtás a végrehajtásra nézve megállapított szabályok szerint történik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom