Magyar döntvénytár, 2. kötet (1904)

50 Az idegen váltóról. Indokok : A váltótörvény 7. § a a kibocsátónak, 23. §-ának első bekezdése az elfogadónak váltójogi felelősségét elvontan állapitja meg, annak meghatározása nélkül, hogy a kötelezettség kinek irányában áll fenn. Megjelölik az adóst, de nem jelölik meg a hitelezőt. Azt a kérdést, hogy a váltókövetelés kit illet, a törvény egyéb rendelkezései szabályozzák. Ezek szerint a váltó birtoka mindig szük séges (a V. T. 39. §.), de másrészt a váltónak puszta birtoka soha sem elegendő a váltókövetelés érvényesitéséhez. Legitimálva van nem forgatott váltónál a rendelvényes, forgatott váltónál a hátiratok össze függő és hozzá lenyúló lánczolatával igazolt forgatmányos (36. §.), lejárat után, ha az intézvényezett nem fizetett, a váltókapcsolatban ós visszkereset alatt álló személyek közül az, ki a váltót beváltotta. A mi különösen a kibocsátó jogait illeti, a 23. §. második bekezdése, szemben az 1840 : XV. t.-cz. 80. § ának ellenkező rendelkezésével, , annak kimondására szoritkozik, hogy az elfogadás az intézvényezettet a kibocsátó irányában is váltójogilag kötelezi, de nem határozza meg a kibocsátó kereseti jogának megállapításához meg kivántatott feltételeket s igy a legitimáczió kérdését meg nem oldja. Magában az a puszta tény ugyanis, hogy az intézvényezett elfogadói nyilatkozatát a váltóra ráirta, nem jogosíthatja fel a kibocsátót, hogy tőle fizetést követeljen, mert ehhez okvetlen a váltó birtoka és a legitimáczió szükséges. De a törvény mi támpontot sem nyújt arra, hogy épen a kibocsátónál a váltó birtokának puszta ténye elegendő lenne a perlési jog megállapításához: tehát reá nézve is áll az általános szabály, hogy a váltóbirtokos csak mint rendelvényes vagy mint forgatmányos, vagy akkor léphet fel fizetésre irányuló keresettel, ha a visszkereset alatt állván, a váltót visszaváltotta. A váltó birtoka megállapítja ugyan a vélelmet, hogy a kibocsátó mint visszkereset alatt álló előző beváltás utján jutott a más rendeletére szóló váltó birtokába, ezt a vélelmet azonban a jelen esetben lerontja K. J. tanúnak a S. E. T. 64. §. alapján mérlegelt vallomása, mely teljesen bizonyitja, hogy a váltó a rendelvényesként megjelölt salgótarjáni takarékpénztárnál soha sem volt, hogy tehát a kibocsátó soha visszkereset alatt nem állott s a váltót vissza sem válthatta. Ez okból felperest felperesség hiányából el kellett utasitani és a perrendtartás 251. § a alapján a per- és felebbezési költség fizeté sére kötelezni. A m. kir. Curia : A másodbiróság Ítélete indokainál fogva helybenhagyatik. (1902 november 25 én 611. sz. a.) III. A forgatmány. 8. §. A rendelvényesnek jogában áll a váltót forgatmány utján másra átruházni. Ha azonban a kibocsátó a váltó átruházását e szavakkal: „nem rendeletre" vagy más hasonértelmü kifejezéssel megtiltotta, a forgatmánynak váltójogi hatálya nincsen. 156. Rendelvényesként több személy együttesen megnevezhető, mely esetben a váltó forgatmányozására csak mind