Magyar döntvénytár, 2. kötet (1904)

Az idegen váltóról. 127 hogy az elfogadás az intézvényezettet a kibocsátó irányában is váltójogilag kötelezi, de nem határozza meg a kibocsátó kereseti jogának megállapításához kivánt feltételeket s igy a legitimátio kérdését meg nem oldja. Magában az a puszta tény ugyanis, hogy az intézvényezett elfogadói nyilatkozatát a váltóra ráirta, nem jogosithatja fel a kibocsátót, hogy tőle fizetést követeljen, mert ehhez okvetlen a váltó birtoka és a legitimátio szükséges. De a törvény mi támpontot sem nyújt arra, hogy éppen a kibocsátónál a váltó birtokának puszta ténye elegendő lenne a perlési jog megállapításához, tehát reá nézve is áll az általános szabály, hogy a váltóbirtokos csak mint rendelvényes vagy mint forgatmányos, vagy csak akkor léphet fel fizetésre irányuló keresettel, ha visszkereset alatt állván, a váltót visszaváltotta. A váltó birtoka megállapítja ugyan a vélelmet, hogy a kibocsátó, mint visszkereset alatt álló előző beváltás utján jutott más rendeletére szóló váltó birtokába, ezt a vélelmet azonban a jelen esetben lerontja a tanúnak a sommás eljárási törvény 64. §-a alapján mérlegelt vallomása, mely teljesen bizonyitja, hogy a váltó a rendelvény esként megjelölt s—i takarékpénztárnál sohasem volt, hogy tehát a kibocsátó soha visszkereset alatt nem állott s a váltót vissza sem válthatta. A m. kir. Curia: A másodbiróság Ítéletét indokainál fogva helybenhagyja. (1902 november 25-én 611/1902. sz. a.) 342. A forgatmányosnak visszkötelezettség alatt álló előzője a váltóbirtoklás alapján a nem fizető elfogadó elleni kereset indítására, a váltó nyugtatványozásának és magához váltásának külön igazolása nélkül is jogosított, mert a váltó birtoklása azt a vélelmet állapitja meg, hogy a váltót annak lejárata után visszkereseti kötelezettsége alapján magához váltotta. (Curia 1896 június 24 én 675/1896. sz. a.) •343. Abból, hogy a váltó a lejárat után a visszkereset alatt álló előző birtokában van, az vélelmezendő, hogy ő azt saját visszkötelezettsége alapján beváltotta, minek ellenkezőjét a kifogásolt váltóadós tartozik bizonyitani. (Curia 1897 február 10 én 473/1896. sz. a.) 344. A váltóban váltóbirtokosként jelentkező váltószemély forgatmánya nélkül a kibocsátó akkor is tekinthető legitimáltnak, ha nem is állítja, hogy ő a váltót magához váltotta. (Curia 1897 deczember 17-én 407/1897. sz. a.)* 345. Ha a váltó első forgatója nem a rendelvényes, hanem a kibocsátó s ez a váltó tovább forgattatván, az utolsó forgatmányos által a kibocsátóra engedményeztetett, az ezen engedmény alapján * A Curia ujabban állandóan ezt az elvi álláspontot követi, abból a belyes felfogásból indulván ki, bogy a forgatott váltóban a kibocsátó ugyan csak mint beváltó visszkötelezett léphet fel keresettel, de a váltó birtoka meg is állapitja a vélelmet, hogy ő mint visszkereső lép fel.