Magyar döntvénytár, 2. kötet (1904)

Az idegen váltóról. 117 foglalt különös meghagyás hiányában is a kiállítástól számítandó két év alatt fizetés végett bemutatandók. Az elfogadó elleni elévülés tehát a kiállítástól számított két év végén megkezdődik akkor is, ha a váltó bemutatva nem lett. A kir. ítélőtábla: Alperesnek az a kifogása, hogy akereset alapjául szolgáló váltóban a fizetés ideje kitüntetve nem lenne és igy az a V. T. 3. §-ának 4. pontjábán megkivánt kelléket nélkülözné, alappal nem bir, mert a kereseti váltóban a fizetés idejének kitételére szolgáló helyen használt »nach beliebiger Ordre« kifejezés, a fennforgó esetben a váltó egyéb tartalmára való tekintettel is csak a váltó lejárati idő megállapítására vonatkozónak vétethetik és igy, mint ilyen, egy jelentőségű a tetszésre szóló fizetési időmeghatározással, mi módon pedig a váltó fizetési idejére a fent hivatkozott törvényhely szerint is meghatározható. Mindazáltal felperest keresetével el kellett utasitani alperesnek elévülési kifogása alapján, mert a tetszésre szóló váltók a V. T. fent idézett 3. §-nak 4. pontja szerint a bemutatáskor járnak le és mely váltók ugyanazon szakasz szerint a váltóban foglalt különös meghagyás hiányában is, a kiállítástól számitandó két év alatt fizetés végett bemutatandók. Minthogy pedig a kereseti váltó 1878. évi szeptember hó 21-én állíttatott ki, az egyéb különös meghagyás hiányában legkésőbb 1880. évi szeptember hó 21-én lett volna fizetés végett bemutatandó, mely nap egyúttal a lejárat napjának is tekintendő, e naptól számítva pedig felperesnek alperes mint elfogadó elleni keresete a kereset beadásakor 1889. évi április hó 14-én a V. T. 84. §-a értelmében már elévült. Nem lehetett ezzel szemben tekintetbe venni felperesnek azt az érvelését, hogy mivel a V. T. 11. § a kifejezetten azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a látra szóló váltókat a forgatók és a kibocsátó elleni visszkereset elvesztésének terhe alatt kell egyéb meghagyás nem létében a kiállítástól számított két év alatti fizetés végett bemutatni, az ezen szakaszban meghatározott idő tehát az elfogadóra nézve is alkalmazást nem nyerhet, hanem az elfogadó irányában a váltóbirtokos a váltót tetszés szerint bármely időben teheti a bemutatás által lejárttá, mert a váltó lejárata általában csak egységes lehet, már pedig felperesnek érvelése szerint látra szóló (idegen) váltóknál külön lejárati idő lehetne a forgatók, illetőleg kiállító és külön lejárati idő az elfogadó irányában. De hogy nem helyes felperesnek ez az érvelése, kitűnik a V. T. 19. és 20. §-ainak a lát után bizonyos időre fizetendő váltókra vonatkozó rendelkezésének analógiájából is. Ugyanis a V. T. 19. §-a a lát után fizetendő váltóknak elfogadás végett mikor leendő bemutatásáról rendelkezvén, a 31. §-ban foglalt rendelkezéssel megegyezően akként rendelkezik, hogy az oly váltókat különös meghagyás hiányában elfogadás végett ugyancsak a forgatók és a kibocsátó elleni visszkereset különbeni elvesztésének terhe alatt legkésőbb két év alatt kell bemutatni. A 20. §. második bekezdésében különös rendelkezést tartalmaz arra nézve is, hogy az oly váltóknak lejárata az elfogadóra nézve, ha az elfogadást nem keltezte, szintén a bemutatási határidő utolsó napjától, vagyis a 19. §. szerint a kiállítástól