Magyar döntvénytár, 1. kötet (1904)

664 A közigazgatási bíróság teljes ülési határozatai. elfogadta, és más két tagjából, valamint a jegyzőkönyvvezetőből álló bizottságot küld ki, a mely feladatát késedelem nélkül teljesiti. 14. §. A döntvényeket kimerítően kell indokolni. Az indokolásnak szövege­zése szintén a 13. §-ban emiitett bizottság feladata. 15. §. Az osztályülésekről jegyzőkönyvet kell készíteni, a melybe a döntvény — indokolásával együtt — teljes szövegben beiratik, és a melyet az elnökön és jegyzőkönyvvezetőn kivül a szövegező bizottság mindenik tagja aláirt. A jegyzőkönyvvezetésre nézve egyébként a közigazgatási bíróság ügyrend­jének határozatai irányadók. 16. §. A szövegező bizottság munkálatával elkészülvén, rövid uton jelentést tesz a közigazgatási bíróság elnökének, a ki a döntvény és indokolása szövegének hitelesítésére legkésőbb nyolcz nap alatt ujabb osztályülést tűz ki, és erre az illető osztály itélőbiráit — a döntvénytervnek közlése mellett — megbivja. 17. §. A hitelesítő osztályülésen mindig az elnököl, a ki abban az osztály­ülésben elnökölt, a mely a döntvényt hozta; akadályoztatása esetén őt csak a közigazgatási bíróságnak rangban következő az a tagja helyettesítheti, a ki a döntvény hozatalánál jelen volt. 18. §. A döntvényeket — az indokokkal együtt — az e czélra megnyitott közigazgatási, illetőleg pénzügyi külön döntvénykönyvbe (T. 21. §.) a hitelesítés után azonnal, teljes szövegben be kell írni, és azok hiteles példányait a 24. §-ban megjelölt helyekre haladék nélkül el kell juttatni. 19. §. A döntvénykönyvek zsinórral átfüzendők, lapjaik megszámozandók, a zsinórok végei — a hivatalos pecsétnyomó alkalmazásával — a könyvek kemény boritékának bellapjához erősítendők, és a könyvek lapjainak száma a belső boriték­lapra írandó hitelesítési záradékban megemlítendő. 20. §. A döntvénykönyvekbe folyó szám alatt első sorban a vitás elvi kérdések, ezek után pedig az azokra hozott döntvények — azon osztályülések idejének kitételével, a melyekben hozattak és hitelesíttettek — ugy írandók be, hogy az esetleges íráshibák következtében szükséges kiigazítások az egyes lapok szélén beirathassanak. A vitás elvi kérdéseknek beirt szövegét alá kell húzni. Minden egyes döntvény az indokok alatt, az osztályülési jegyzőkönyvvel történt összeegyeztetés után, az illető osztályülés elnöke, illetőleg, ha t. i. a hite­lesítő osztályülésben más elnökölt (17. §.), elnökei és az osztályülés jegyzője által aláírandó. 21. §. A döntvénykönyvekben nem szabad vakarást vagy oly törlést tenni, hogy a beirt szó vagy szavak olvashatlanokká váljanak. A beirt szó vagy szavak szükség esetén ugy huzandók át, hogy olvashatók maradjanak. Az elvi kérdésnek és a döntvénynek, valamint az indokoknak szövegében netalán előforduló hibákat helyesbítő szavak nem a sorok fölé, de — jel alatt kivetve — a döntvénykönyvnek illető lapjának szélére írandók és az elvi kérdés, valamint a döntvény szövegében tett helyesbítések vagy törlések, az indokok után, a névalárások előtt szórol-szóra felsorolandók. 22. §. Ha a döntvénykönyvnek első füzete megtelt, az lezárandó és a füzet számának megjelölésével uj döntvényköny nyitandó. A döntvénykönyveknek megtelt füzetei elzárt helyen őrizendők. 23. §. A két osztály külön döntvénykönyveihez külön betűrendes tárgy­mutatók készítendők, a melyekbe — a tárgykivonat mellé — a döntvénykönyvek illető füzetének és lapjának számai beirandók. 24. §. A dönyvények és azok indokainak hiteles másolata esetről-esetre a ministerelnöknek, a belügyministernek és a pénzügyministernek, valamint annak a szakministernek, kinek ügykörére a döntvénynek tárgya vonatkozik, 2—2 példányban, továbbá közzététel végett a Hivatalos Lapnak, valamint a Belügyi, illetőleg Pénzügyi Közlönynek 1—1 példányban megküldendők, végül a bíróság elnöke, másodelnöke és az illető osztály itélőbirái részére 1—1 példányban kiadandók. 25. §. A közigazgatási bíróság elnöke intézkedik az iránt, hogy a felmerült elvi kérdésnek alapjául szolgált, de még el nem intézett ügy, valamint a függőben tartott hasonló ügyek, az illető osztályülésben hozott döntvénynek hitelesítése után, a hozott döntvény értelmében, a legközelebbi tanácsülésben eldöntethessenek

Next

/
Oldalképek
Tartalom