Magyar döntvénytár, 1. kötet (1904)

A Curiának 1896 : XXXIII. t.-cz. 441—442. §-ai alapján hozott határozatai. 497 tását — egyéb kellékek létében — a B. P. 527. §-a szerint csak akkor tagadhatja meg, ha magából a feljelentésből kitűnik, hogy a feljelentett cselekmény valamely bűncselekmény tényálladékát meg nem állapitja, tehát nem büntethető; ellenkező esetben pedig az eljárást az 527. §. utolsó bekezdéséhez képest, még pedig az 528. §. második bekezdése értelmében rendszerint a tárgyalás határnapjának kitűzésével, meginditani köteles, minthogy Sch. Gy. sértett fél a kir. járásbíróságnál beadott feljelentésében K. L. kereskedő ellen a miatt emelt panaszt, mert az utóbbi szappanáruit a sértett fél kizárólagos használati jogát képező védjegytől csak igen csekély mérvben eltérő és ennélfogva a vevőket az áruk eredetére nézve megtéveszteni alkalmas védjegygyei látja el, s minthogy a feljelentett cselekmény a védjegybitorlás által elkövetett az 1895. évi XLI. t.-czikk 8. §-ában és az 1890- évi II. t.-czikk 25. § ában meghatározott kihágás tényalladékának alkotó elemeit magában foglalja: nyilvánvaló, hogy a kir. járásbíróság a törvényt megsértette akkor, midőn 1901. évi május hó l én 220/6- sz. alatt hozott végzésével az eljárás meginditását a B. P. 527. §-ában foglalt rendelkezés ellenére a feljelentés tartalmából nem merithető adatok alapján megtagadta. Ezeknél fogva a koronaügyész perorvoslatát a most jelzett irányban alaposnak felismerni és a törvény megsértését megállapítani kellett. Annak kimondása, hogy a jelen határozat a felekre nézve hatálylyal nem bir, a B. P. 442. § ának utolsó bekezdésén alapul. A kir. koronaügyész a törvény megsértését látja abban is, hogy az eljáró kir. járásbiróság a védjegy kizárólagos használati joga iránt állitóan felmerült kérdés előzetes eldöntése végett az 1890. évi 11. t.-czikk 29. §-a szerint erre hivatott kereskedelemügyi miniszterhez nem fordult és ennek határozatát az 1895. évi XLI. t.-czikk 12. íjában foglalt rendelkezés ellenére ki nem kérte. Ámde téves a kir. koronaügyésznek az a felfogása, mely szerint a jelen esetben a védjegy kizárólagos használati joga vitás volna. Maga Sch. Gy. sértett fél panaszát nem is arra alapitja. mintha az által a feljelentett K. L. a sértett fél részére a reichenbergi kereskedelmi és iparkamaránál belajstromozott és ennél fogva kizárólagos használati jogát képező védjegyet használná áruinak megjelölésére, hanem sérelmesnek találja K. L.-nak azt az eljárását, mely szerint áruit a sértett fél használati jogát képező védjegyhez annyira hasonló védjegygyei ellátva, hozza forgalomba, hogy azáltal a vevő tévedésbe ejtve, az áruk között fenforgó különbséget csak különös figyelem reá fordításával ismerheti fel, mely ténykedés az 1890. évi II. t.-czikk 25. §-a szerint a védjegybitorlás által elkövetett, az 1895. évi XLI. t.-czikk 8. §-ában körüíirt kihágás büntethetőségét ki nem zárja. Viszont K. L. nem vonja kétségbe a sértettnek az ennek részére belajstromozott védjegyhez való kizárólagos használati jogát, hanem azzal védekezik, mikép az általa használt és a nála történt lefoglalás ellen közbevetett felfolyamodás mellett bemutatott végzés szerint a soproni kereskedelmi és iparkamaránál részére belajstromozott védjegy a sértett fél védjegyétől annyira elüt, hogy a kettőnek összetévesztése és ebből kifolyóan a vevők tévedésbe ejtése lehetetlen. Grecsák : Magyar Döntvénytár. I. 32