Magyar döntvénytár, 1. kötet (1904)
A Curia és Ítélőtáblák polgári határozatai szakok szerint beosztva. 305 7. Okiratok. Ha a magánokirat az irni, olvasni tudó kiállító sajátkezű aláírásával van ellátva, a kölcsönt tartalmazó magánokiratokon (adósleveleken) kívül minden más okirat tartalmának valóságát, ha az tagadásba vétetett, nem az, ki arra hivatkozik, hanem annak ellenkezőjét, vagyis azt, hogy a tartalma nem való, kiállító köteles bizonyítani. Curia 28. 31. A házastársak között kötött jogügyletekre vonatkozó magánokiratokra nézve, tekintettel az 1886 : VII. t.-czikk 21—23. §-aiban foglaltakra, az 1874 : XXXV. t.-cz, 81. § ának rendelkezése alkalmazható ; vagyis: az eme 21—23. §§. valamelyikének esetében létrejött jogügylet érvényessé válik s az arról készült magánokirat bizonyító erőt nyer — a fennebb idézett 81. § nak második bekezdésében s az 1886 : VII. t.-czikk 21. §. a) és b) pontjaiban foglalt korlátozásokkal — akkor, ha ez a magánokirat, eme 81. § nak megfelelően, közjegyzői okirat minőségével felruháztatik. Debreczeni Ítélőtábla 3. Döntvény 144. 8. Tanuk. A mennyiben oly összegről van szó, mely az ügyvédi rendtartás 54. § a szerint igényelhető előleg szokásos összegével megfelelő arányban áll, a tanuk és a szakértők dijainak és kiadásainak előlegezésére a birói ügyviteli szabályok 261. § a esetének kivételével a fél ügyvéde is kötelezhető. Curia xi. 129. 9. Eskü. Rendes perekben az eskü letételére az 1868 : LIV. t.-cz. 239. §-a alapján kitűzött határnapon a végzésben kijelölt óra után, két órán tul, a napnak későbbi hivatalos órájában kivett eskü letettnek elfogadandó. Kolozsvári Ítélőtábla 7. Döntvény 163. Az eskü letételére kitűzött határnapot a bíróság az eskü letételére kötelezett részéről egyoldalulag előterjesztett indokolt kérelemre elhalaszthatja. Pozsonyi Ítélőtábla 2. Határozat 273Az esküre kötelezett fél az eskü letételére kitűzött határnapra személyesen idézendő meg és ezt az idézést az eskü letételére kitűzött határnapnak az esküre kötelezett fél perbeli meghatalmazottjával történt közlése nem pótolhathatja. Pozsonyi Ítélőtábla 7. Határozat 275. 10. Birói határozatok. Azon körülmény, hogy a követelés a kereset benyújtásakor még nem járt le, nem szolgál akadályul a követelés megítélésére akkor, ha a teljesítési határidő és feltétel a per folyama alatt, az elsőbirósági Ítélet hozatala előtt bekövetkezett. Curia 32. 35. Értékpapír fogalma alá nem eső közönséges kötelezvény elveszése esetében a kötelezett a tartozás fizetésében a megsemmisítést kimondó határozat hozatala előtt is marasztalható, kívánhatja azonGrecsák : Magyar Döntvénytár. I. -0