Magyar döntvénytár, 1. kötet (1904)
196 Az ítélőtábláknak a határozattárba felvett polgárjogi határozatai. lehetne megállapítani, hogy a felebbezési bíróság végzése ellen felfolyamodásnak van-e helye vagy nincs? Figyelemmel az idézett törvény 4. §-ának harmadik bekezdésében foglalt általános rendelkezésre, ki kellett mondani azt, hogy a felebbezési bíróság végzése ellen irányuló felfolyamodás eldöntésére hivatott bíróságnak (18G—214. §.) megállapítása tekintetéből, az 1803. évi XVIII. t.-cz. 1. §. 5. m) pontja alapján indított mesgyeigazitási sommás perekben is szükséges az értékhatárnak a megállapítása. S minthogy a mesgyeigazitási sommás perekkel rokontermészetű pereknél, az idézett törvény 3. § a a peres tárgy értékének megállapításában a vitás terület értékét fogadja el irányadóul, a fenforgó joghasonlatosságnál fogva ki kellett mondani továbbá azt is, hogy a mesgyeigazitási perekben, az értékhatár megállapításánál a vitás terület értéke szolgálhat irányadóul. Kelt Debreczenben, 1895. évi deczember hó 17-ik napján. Hitelesíttetett a debreczeni kir. ítélőtábla felülvizsgálati tanácsának 1896. évi január hó 3-án tartott ülésén. 5. szám. Az olyan sommás perben, a melyben a kereset tárgya 50 forintnál magasabb értékű, de a 500 forint értéket meg nem haladia, nincs helye felülvizsgálatnak akkor sem, ha a viszonkereset tárgya 200 frt értéket meghalad. A m. kir. Curiának ellentétes elvi kijelentést tartalmazó V. számú polgárjogi döntvénye folytán hatályát vesztette. 6. szám. Az 1893. XVIII. törvényczikk 1. §-ának 2. pontjában felsorolt perekben a felebbezési bíróság ítélete ellen felülvizsgálatnak helye egyáltalában nincsen, tehát még abban az esetben sem, ha a felperes által indított több hasonló tárgyú perek egyesittetnek s ezen egyesítés folytán az összesített perek tárgyának az értéke járulékok nélkül a 200 forintot meghaladja.* Indokok: Az 1893. évi XVIII. t.-cz. 1. §-ának 2. pontja értelmében sommás eljárás alá és a kir. járásbíróságok hatósági köréhez az 1881. évi LIX. t.-cz. 6. §a szerint a birtokbirósághoz utalt perek csak akkor tartoznak, ha a kereset tárgya járulékok nélkül 200 Irtot meg nem halad, ugyanazon törvény 181. § a értelmében pedig a felebbezési bíróság ítélete ellen felülvizsgálatnak nincs helye akkor, ha a kereset tárgyának az értéke 200 frtot meg nem halad. A törvény idézett két szakaszának egybevetéséből okszerüleg az következik, hogy az 1881: LIX. t.-cz. 6. §-a szerint a birtokbiróság hatásköréhez tartozó perek közül sommás eljárás alá és a királyi járásbíróságok hatósági köréhez utalt perekben a felebbezési bíróság ítélete ellen felülvizsgálatnak egyáltalán nincs helye. A törvénynek ez alól az általános rendelkezése alól kivételt nem állapit * Lásd a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla 6. számú, hasonló elvi kijelentést tartalmazó teljes ülési határozatát.