Magyar döntvénytár, 1. kötet (1904)

A kir. ítélőtábláknak 1890 : XXV. t.-cz. 13. §-a hozott polgári döntvényei. 183 2. akkor, midőn egy napon székhelyére visszatérés nélkül, egyik községből a másik községbe menve, különböző községekben foganatosít végrehajtási cselekményt, ugyancsak a bírósági végrehajtót az 1875. évi IX. t.-cz. 5. §-ában megjelölt díjszabályzatban megállapított fuvardíj megosztva illeti meg. Indokok: Arra nézve, hogy mit számithat fel a bírósági végrehajtó napidij és fuvardíj czimén, az 1871 : LI. t.-cz. 25. §-a és az 1875: IX. t.-cz. 5. §-a az irányadó. A törvény eme szakaszai szerint a bírósági végrehajtót a bíróság székhelyén kívül teljesített eljárásoknál.'2 forint napidij és a kir. törvényszéki elnök által megállapított díjszabályzatban meghatározott fuvardíj illeti meg. Az 1875: IX. t.-cz. 4. §-ának második bekezdése a bírósági végrehajtót arra korlátozza, hogy abban az esetben, ha ugyanazon helyen és időben több végrehajtást teljesít, a napidijat és utazási költséget csak egyszer számithatja fel, mely a végrehajtást szenvedő felek között egyenlően osztatik meg. Az idézett törvényszakasz ezen rendelkezéséből, nevezetesen annak szövegezéséből azonban még nem lehet alaposan arra következtetni és azt feltenni, hogy tehát az ettől különböző abban az esetben, ha a végrehajtó ugyanazon napon székhelyétől távol, több különböző helyen teljesített végrehajtást, napidiját, s hogy ha egy napon székhelyére visszatérés nélkül egyik községből a másikba menve, különböző községekben foganatosít végrehajtást, fuvardiját külön-külön osztatlanul felszámithatja. Mert az 1871 : LI. t.-cz. midőn a bírósági végrehajtó dijainak viselését a felekre hárította (6. §.), egyúttal ugyanazon törvényben meg is határozta e dijakat és sem abban a törvényben, sem az ezt módosító 1875: IX. t.-czikkben és az eme törvényeket kiegészítő 31,158/1891. számú igazságügy ministeri rendeletben nem foglaltatik a fennebb érintett feltevésnek megfelelő, vagy ezzel hasonló értelmű rendelkezés, ilyennek hiányában pedig puszta következtetés alapján a törvénynek olyan értelmet nem lehet tulajdonítani, mely a felekre terhesebb vagy épen kivételes fizetési kötelezettséget ró. Kizárja ez értelmezést a törvény czélzata is. Ugyanis az 1875. évi IX. t.-cz. 4. §-ának harmadik és negyedik bekezdése azzal az indokolással vétetett fel a törvénybe, hogy a felek biztosítva legyenek a végrehajtási költségek szükségtelen szaporítása ellen. De a napidíjra nézve kizárja ez értelmezést az 1871. évi LI. t. cz. 25. § a is, a mely szakasz félremagyarázhatlan módon kiemeli, hogy a bírósági végrehajtót a székhelyen kivül teljesített »eljárásoknál* két forint napidij illeti meg. Ez a törvényhely egymagában véve sem logikai, sem nyelvtani értelmezés szerint nem hagy kétséget arra nézve, hogy a bírósági végrehajtót — tekintet nélkül a végrehajtási cselekmények különböző helyére, akárhány végrehajtási cselekményért, ha ezek egy napon teljesíttetnek — csakis egy napidij illeti meg. Ugyanis az idézett törvénynek ama kifejezése, hogy nem egy, hanem több végre-