Magyar döntvénytár, 1. kötet (1904)
A Curiának 1881 : LIX. t.-cz. 4. § a alapján hozott teljes ülési határozatai. 85 csak a kereskedelmi ügyletekből eredő azok a perek értettek, melyek a kereskedelmi eljárás szabályozása tárgyában 1875. évben, később 1881. évben kibocsátott ministeri rendeletek szerint akár az alperesnek kereskedői minőségénél, akár a kereskedelmi ügylet minőségénél fo gva a külön kereskedelmi szakbiróság és eljárás alá utalva voltak. E gyakorlat alapján tehát a kereskedelmi ügyletekből eredő oly keresetek, a melyeknél csak a felperes volt kereskedő s az ügylet sem az alperest illetőleg nem képezett kereskedelmi ügyletet, sem minőségénél fogva a kereskedelmi biróság hatáskörébe nem esett, a kereseti érték szerint, a S. E. hatályba lépte előtt is az 1877 : XXII. t.-czikkben szabályozott eljárás alá tartoztak, illetve a községi biróság által biráltattak el. A most előadottakból kétségtelen, hogy az 1877 : XXII. t.-czikk hatályba lépte óta, a kereskedelmi ügyletből eredő kereseteknél a kisebb polgári perek birósága, illetve a községi biróság közt egyrészről és másrészről a köztörvényi polgári biróság közt vitás hatáskörnek megállapításánál a biztositási dij iránti perek kivételével, kizárólag perjogi szempontok voltak mérvadók s az 1877 : XXII. t.-cz. 11. §. által a kisebb polgári perekben követendő eljárás, illetve a községi bíráskodás alól kivett kereskedelmi ügyek fogalma, az alaki jog szempontjából akként határoztatott meg, hogy a kereskedelmi ügyletekből eredő keresetek közül csak azok nem tartoznak az 1877: XXII. törvényczikkben szabályozott eljárás alá, melyek a kereskedelmi eljárás szerint külön szakbirósághoz és külön eljárás alá utaltattak. A kir. Curia a 20 frtot meg nem haladó biztositási dij megfizetésére irányuló keresetek birói hatásköre tárgyában 60. szám alatt hozott teljes ülési döntvényében kimondotta, hogy az ilyen keresetek a S. E. hatályba lépte után azért tartoznak a községi biráskodás alá és nem a sommás eljárás és kir. járásbíróság hatásköre alá, mert a S. E. a 2. §-ban eljárása alá utalt kereskedelmi ügyletekből eredő keresetekre nézve megszüntetvén a külön kereskedelmi eljárást és a külön kereskedelmi szakbirósági hatáskört, a községi biróság hatásköre most már kiterjed a S. E. 2. §-ában megjelölt kereskedelmi ügyletekből eredő 20 forinton alóli értékű keresetekre is, tekintet nélkül arra, vájjon az alperes kereskedő-e vagy az ügylet az alperest illetőleg kereskedelmi ügyletet képez-e vagy nem? Az idézett döntvénynek ez az elvi álláspontja magában foglalja annak kijelentését is, hogy azok a perjogi szempontok, a melyek a S. E. hatályba lépte előtt a birói gyakorlat alapján irányadók voltak, az 1877: XXII. t.-cz. 11. §. rendelkezéséhez képest kereskedelmi ügyeknek a községi birósági eljárás alól való kivételénél, a S. E. hatályba lépte után már nem állanak fenn. Minthogy a m. kir. Curia teljes ülési döntvényeinek hozatalára nézve rendelkező 1881 : LIX. t.-czikk 4. §-ának világos rendelkezése szerint a vitás elvi kérdések teljes tanácsülésben való eldöntésének czélja az igazságszolgáltatás egyöntetűségének megóvása s ugyanezen törvényszakasz negyedik bekezdése szerint a teljes tanácsülés elvi megállapodásai, a mig azok érvényben fennállanak, az ügyek eldöntésénél irányadók, a kir. Curiának 60. szám alatt hozott és jelenleg is még