Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)
69 a tényekre szorítkozik, amelyeket a haditörvényszék a vád túllépése nélkül megállapított. De ha a legfelsőbb honvéd törvényszék úgy találja, hogy az elsőfokú ítéletben és indokaiban azok a tények, amelyekre a törvény helyes alkalmazásával az ítéletet alapítani kellene, nincsenek megállapítva, akkor az ügyet új tárgyalás és határozathozás végett, az elsőfokú bírósághoz utasítja. Ámde a legfelsőbb honvéd törvényszék nem volt abban a helyzetben, hogy ennek az ügynek érdemében azonnal határozzon; nem pedig azért, mert az elsőfokú ítélet nélkülözi azokat a szükséges ténymegállapításokat, amelyekre a törvény helyes alkalmazása mellett, az ítéletet alapítani kellene. Miért is az ügynek új tárgyalásra és határozathozásra való utasítása mellett, a szükséges tényeknek, a hozandó új ítélet keretében leendő megállapítását kellett elrendelni. Ami végül a honvéd ügyész perorvoslatának kifejtésében foglalt azt az érvelést illeti, hogy a Kbtk. 327. §-a szerinti, az állam hadiereje elleni bűntett meg nem állapítása esetében, vádlottak cselekménye legalább is a hadviselés érdekei ellen elkövetett bűncselekmények, különösen a hadiszállítások körül elkövetett visszaélések megtorlásáról szóló 1915. évi XXX. t.-c. szerint büntetendő bűntettet képezne, amely érveléssel tehát a vádló a Kbp. 358. §-ának 5. pontjában foglalt semmisségi okot is érvényesíteni látszik: erre a legfelsőbb honvéd törvényszék megjegyzi, hogy ez a semmisségi ok az egyes vádlottak terhére rótt cselekmények szoros kapcsolatánál fogva és az elrendelt ténymegállapítások folytán tárgytalanná vált, de hogy az elsőfokú ítéletnek az a rendelkezése, amellyel K. L. V. rendű vádlott, a Kbtk. 327§-a szerinti, az állam hadiereje elleni bűntett vádja alól fölmentetett, egyszersmind azonban a terhére fennforogni látszó csalás bűntettének elbírálása végett, a bűnvádi ügynek, a polgári büntetőbírósághoz való áttétele is elrendeltetett, mindenesetre