Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

44 expressis verbis kimondja, hogy a kártalanítás a szökéssel egybekötött „következmény"-ként alkalmazandó. Ekként tehát a Kbtk. 208. §-ának, a kártalaní tásra vonatkozó rendelkezése az anyagi büntető jognak egy olyan szerves részét képezi, amelyet nem lehet pusztán eljárási szabálynak, még pedig olyan eljárási szabálynak tekinteni, — amely a Kbp. 488. §-ával hatályon kivül jutott. Hogy ama rendelkezés ily pusztán alaki jogi természetű szabálynak nem tekinthető, azt még az is mutatja, hogy a Kbtk. ilyen rendelkezést a tulajdon ellen elkövetett bűncselekményeknél, amelyekből tehát a magánjogi igények tulajdonképp támadni szoktak, nem tartalmaz. Nincs semmi ok sem tehát arra, hogy a kincstár érdekének ily indokolatlan szem elől tévesztésével, az ily ügyek rendkívüli sokaságában a kincstárt arra kényszerítsük, hogy a nehézkes és hossza dalmas közigazgatási vagy peres eljárás útján érvényesítse igényeit, holott a Kbtk. 208. §-ának d) pontja kellő alapot nyújt arra, hogy a szökevény, szökésének következményeként, az elvitt, de vissza nem hozott kincstári tárgyak fejében az idevonatkozó külön szabályoknak megfelelő kártalanításra köteleztessék. 11. sz. döntvény. (Kelt 1915. december hó 21-én a P. 335/15. számú ügyben.) A második szökés bűntette miatt elítélt szökevénynek az elítélés után, de a kiszabott büntetés teljes kiállása előtt elkövetett ujabbi szökése: nem harmadik szökés, hanem megismételt második szükés bűntettét képezi. A vádlottra — az x-i honvéd hadosztály bíróság jogerős ítéletével, a háború idején a tényleges állományból elkövetett és befogatással kapcsolatos második szökés bűntette miatt — kiszabott