Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)
157 rendelt ki védőt. Ügy e védő, mint a honvéd koronaügyész, a tárgyalás megnyitása után, a hozzájuk inézett kérdésre, a Kbp. 368. §. 2. bekezdésének felhívásával, a tárgyalás elnapolását indítványozta. A legfelsőbb honvéd törvényszék ezzel szemben a tárgyalás megtartását határozta el, a következő indokolással: Szabadlábon levő vádlott maga tartozik arról gondoskodni, hogy bűnügyében, a legfelsőbb honvéd törvényszék által kitűzött tárgyalás határnapjáról értesíthető legyen, mert ellenkező felfogás mellett a visszaéléseknek tág kapu nyittatnék, amennyiben vádlottól függne, vájjon — ismeretlen helyre távozás útján — hányszor és meddig akarja a másodfokú tárgyalás .megtartását elodázni. Igaz, hogy a legfelsőbb honvéd törvényszék, előfordult esetekben, egyes szabadlábon lévő, katonai szolgálatban álló vádlottak bűnügyében, akikre vonatkozólag a hadosztálybíróság jelentéséből, még a fennforgó rendkívüli viszonyokra való tekintettel is nem volt határozottan megállapítható, vájjon a tárgyalási határnapról való értesíttetésük, a saját hibájuk miatt, nem volt eszközölhető, a tárgyalást elnapolta; — a fennforgó esetben azonban erre alap nincs, mert nem szenved kétséget, hogy vádlottnő maga okozta azt, hogy a legfelsőbb honvéd törvényszéki tárgyalási határnapról értesíthető nem volt — és mert továbbá a törvény, vádlottnak a legfelsőbb honvéd törvényszéki tárgyaláson való jelenlétét nem kívánja, azzal pedig, hogy vádlottnő részére hivatalból védő rendeltetett ki, elég lett téve a Kbp. 369. §. 1. bekezdésében foglalt követelménynek. Jegyzet. Analóg álláspontra helyezkedett a L. L. T. 1915. évi fe'br, hó 16-án kelt R. 233/14. számú határozatában.