Havasi Győző - Kálmán György (szerk.): Elvi határozatok gazdasági perekben. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1986)

— a Ptk. 206. §-ának (1) és (3) bekezdésében, 208. §-ának (3) bekezdésében, az R. 3. §-ában és a 37. §-ában, valamint a Pp. 365. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt rendelkezések értelmében — ugyanúgy a bíróság hatáskörébe tartozik, mint az olyan vitáké, amelyek a felek egyéb szerződési nyilatkozatainak eltéréséből erednek. Az ár meghatározása tekintetében felmerült vita eldöntése előtt a bíróság, ha szükséges, az arra illetékes árhatósághoz fordulhat. Erre a lehetőséget a 38/1984. (XI. 5.) MT sz. rendelet 31. §-a megadja. Ez különösen akkor szükséges, ha a bíróság a helyes döntés meghozatalához megnyugtató szakvéleményt leginkább az árhatóságtól várhat. Szerződéskötési kötelezettség hiányában nem rögzített (fix) ár tekintetében keletkezett vitában, ha a Ptk. 206. §-ának (3) bekezdésében meghatározott eset sem áll fenn, a bíróság az ár megállapítása végett csak akkor járhat el, ha a döntését a felek megállapodással a Pp. 365. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében magukra nézve kötelezőnek ismerik el (alávetés). Minden olyan kérdés tehát, amelyben a feleknek döntési autonómiájuk van, megegyezésük hiányában bírói útra tartozik, szerződéskötési kötelezettség esetében alávetés nélkül, ennek hiányában a Pp. 365. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti alávetéssel. Az árformának és a hatósági ár mértékének megállapítása az árhatóság hatáskörébe tartozik [38/1984. (XI. 5.) MTsz. r. 8., 9. és 15.§].Ha tehát afelek között ilyen kérdésben keletkezik vita, a bíróság még a Pp. 365. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti alávetés esetén sem járhat el. IV. A Ptk. 205. §-ának (2) bekezdése szerint a szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által határozottan lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges (a GK 33. sz. állásfoglalással módosított GK 5. sz. állásfoglalás). A Ptk. 226. §-ának (3) bekezdése foglal magában rendelkezéseket az árak megállapítására vonatkozólag arra az esetre, ha a felek a szerződés lényeges tartalmát képező árban nem állapodtak meg; ez ad iránymutatást a gazdasági perek elbírálására is. A nem hatósági árak körét a (XI. 5.) MT sz. rendelet 13. §-ának (2) bekezdése határozza meg. Ha a felek a nem hatósági árban nem tudnak megegyezni és a szerződés valamelyik nyilatkozat közlésének vagy — a szerződéskötési kötelezettség körében — a vita bírósághoz való előterjesztésének elmulasztása miatt nem jön létre, a később megindult gazdasági perben az ellenérték meghatározásánál a bíróság sem lépheti túl sem a legmagasabb árat, illetőleg a hatóságilag megszabott árhatárt, sem pedig a felár vagy árengedmény hatóságilag megszabott mértékét. Az előbbiek természetesen nem érintik azt a — az árszínvonal alakulása szempontjából igen fontos — lehetőséget, hogy a felek a hatóságilag megállapított legmagasabb (maximált) árnál alacsonyabb, a megadott árhatárt el nem érő árban, a kötelező árhatárok között vagy a hatóságilag megállapított felár, illetve árengedmény keretei között állapodjanak meg. Az ár ilyen módon való megállapítására a jogkör a bíróságot a szolgáltatás ellenértékének utólagos meghatározása esetén is megilleti. A fentebb említett lehetőség másik oldala, hogy a legalacsonyabb hatósági ár 63