Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A M. Kir. Curiának, a kir. ítélőtábláknak és más ítélőhatóságoknak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet (Budapest, 1912)
544 Váltótörvény 93. §. alapított kifogása mellőzendő volt, mert alperesek határozottan nem is állították és felperes tagadása ellenében bizonyítani megkísérelték azt, hogy a kitöltetlenül adott kereseti váltó lejárta tekintetében felperes és az örökhagyó között oly megállapodás létesült volna, hogy a váltó csakis 1892 május 1-ére szóló lejárattal lesz kitölthető, a 2. :/. a. levél pedig magában véve nem bizonyítja, ily megállapodás hiányában jogosítva van a váltónak általa eszközölhető kitöltése előtt is az adóst fizetésre felhívni, a nélkül, hogy ez a felhívás megfosztaná öt attól a jogától, hogy a váltó lejáratát tetszése szerint kitölthesse; tekintve, hogy a váltó lejárta megállapodás ellenére töltetett ki, a lejárattól a kereset megindításáig pedig három év el nem telt: mindkét alsóbiróság ítéletének megváltoztatásával a kereseti jog elévülésére alapított kifogást mellőzni és az elsöbiróságot érdemleges ítélet hozatalára utasítani kellett. (1904 április 27-én 976. sz.) A fizetésre felszólító levélben foglalt az a tartalom, hogy a peresített váltó lejárata bizonyos meghatározott napra esik, nem bizonyít oly megállapodást, melyből a más napi lejáratra kitöltött váltónak megállapodáselleues kitöltésére következtetni lehetne.* A kir. ítélőtábla: Azt a kifogást, hogy a kereseti váltót, a melyet a felperes a felek egyező előadása szerint kitöltetlenül adott, az 1899. év október 26-ára szóló lejárattal felperes megállapodásellenesen töltötte ki, az utóbbinak tagadása ellenében alperes köteles bizonyítani. Alperes határozott időpontra, mint lejárati napra vonatkozó megállapodás létrejöttét nem is állította felperes tagadásával szemben, tehát a részéről az alpereshez intézett 2. :/. és 3. :/. alatti felszólítások, a melyekben felperes a váltót 1897. évi október 1-én, illetve 1897. évi deczember 20-án lejártnak mondja, a váltó állítólagos megállapodás-ellenes kitöltését annál kevésbé alkalmasak bizonyítani, mert amellett, hogy két különböző időpontot jelölnek meg a váltón bekövetkezett esedékessége napjául, ezek a felperestől származó egyoldalú nyilatkozatok a felek közt határozott lejárati napban történt megállapodást alperesnek ilyen megállapodással való védekezése hiányában nem is bizonyíthatnak, s mert ezekben a felszólításokban felperes a váltónak csak a rendelkezésére és nem annak megfizetésére hiván fel alperest, e körülmény arra enged következtetést, hogy a felszólító iratokban megjelölt esedékességi napokat nem annyira a váltók lejárata, mint inkább csak a kamatfizetési kötelezettség esedékessége szempontjából közölte a felperes alperessel, stb. * A hasontárgyu többi határozatokat lásd a 92. §-nál.