Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A M. Kir. Curiának, a kir. ítélőtábláknak és más ítélőhatóságoknak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet (Budapest, 1912)
Váltótörvény 24. §. 139 mának egyéb részei alapján bírálandó el. (1890 szeptember 21-én 497/1890. sz. a.) A kibocsátó által a váltóra utólag jogellenesen vezetett telepítést a forgatmányos is jogLatályosan törölheti. (M. kir. Curia 646/908. — 1909 január 19.) A váltóbirtokos a már egyszer kitöltött telepet utóbb — tévedés esetét kivéve — ki nem törölheti s mással nem helyettesitheti.* A m. kir. ítélőtábla: A kereseti váltó a miatt, mert az arra reávezetve volt fizetendő az Egyesült budapesti fővárosi takarékpénztárnál Eudapesten, törölve van, aggályos, azt az aggályt eloszlatni és azt bizonyitani, hogy az emiitett telep a váltó-nyilatkozatoknak a váltóra vezetése után Íratott a kereseti váltóra, illetve hogy a telep utólag jogosan töröltetett, a felperesnek kötelessége, a ki az okiratot bizonyítékul használja, az alperesnek kifogásával szemben vitatja, hogy az emiitett telep a váltójogi nyilatkozatoknak a váltóra vezetése után Íratott, még pedig az említett takarékpénztár által a kereseti váltóra, azt tehát törölni és a váltónak szerződésszerű eredeti tartalmát visszaállítani annyival inkább jogosítva volt, mert ugy a váltó nem védekező kibocsátója, K. S., mint annak védekező forgatója, F. S. 1898 július hó 31-én és 1899 január hó 4-én megengedték, hogy a felperes bármely általuk aláírandó váltót tetszése szerint telepíthessen. Terhelte pedig a bizonyítás felperest azért, mert a telep és fizetési helynek törlése, vagyis a váltónak e tekintetbtn aggályos volta mellett a váltókötelezettek javára az a jogi vélelem áll fenn, hogy a váltónak szerződésszerű eredeti tartalma meg van változtatva, ha tehát a felperes az F. alatti okirat szerint engedett jogot igénybe vette volna is, a váltóra e jog alapján már rávezettetett telepet csak a kötelezettek beleegyezésével törölheti, mivel a tetszés szerint való telepítési jogot a telepítés által már kimerítette, vagyis az F. alatti okirat alapján is a jelenleg törölve levő telepítés tekintendő szerződésszerűnek, ha csak, a mi azonban a jelen esetben nem is állittatatott, tévedés esete fenn nem forog. Minthogy azonban a felperes az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek eleget nem tett, ennek a mulasztásnak pedig a kifejtett indokoknál fogva jogi következménye az, hogy a kereseti váltót a visszkereseti jog fentartása végett az Egyesült budapesti fővárosi takarékpénztárnál kellett volna a váltótörvény 43. sz. a. értelmében fizetés * Az alább közölt esetben, ugy látszik ellenkező elvi álláspontot foglalt el a Curia, mi azonban a váltóbirtokosnak feltétlenül megadandónak tartjuk azt a jogot, hogy tévedés esetében a jogellenes telepítés törlésével a megállapodásszerű telepítési záradékot a váltóra vezethesse.